Sugár István: Bűbájosok, ördöngösök, boszorkányok Heves és külső Szolnok vármegyében

Adattár - Boszorkányperek (1645-1814)

37 módozatút használni, gyakorolni, sőt személyeket testükben és tagjaikban, valamint ja­vaikban és ingóságaikban megrontani és károsítani nem átallották, az isteni és az emberi törvények sérelmére és kisebbítésére s másoknak elviselhetetlen, súlyos és szerfeletti vesz­teségére. Az előbb említett vádlottak mágikus mestersége és a gonosz lélekkel való szö­vetkezése büntetlennek nem ismerhető el, nem pedig azért, mivel példát mutatva vitték véghez. A vármegyei ügyész ezért mások elrettentésére és mások példájára követeli a vád­lottaknak bűnügyi megítélését, és azt hogy a vádlottak, ha jogilag szükségesnek mutat­kozik, a bűntársak megnevezése céljából kínvallatásnak vettessenek alá, majd pedig a tűz örvényében égettesenek el. Ezen ügyész előadása igazolására beterjeszti a magistratus úr kérésére bizonyos bíró­ilag gyűjtött bizonyságokat; 1 ehhez hozzátéve, — amit nem remél, — ha a mondott vád­lottak gaztette a vizsgálatból nem derülne ki, úgy a továbbiakban kiegészítésül kívánja tisztító eskü megítélését. A személyesen előállított vádlottak az ellenük emelt vádat minden pontjában és rész­letében egészében tagadják. Ehhez szóval hozzáfűzi 2, hogy ha akár csak a vád egyetlen részében is elegendő volt a bűnösök részére a bizonyíték, úgy a tűz örvényére ítéltesse­nek. Az ügyész úr a vádlottak tagadását nem támogathatja, hiszen gonosztettük a bemu­tatott vizsgálati anyagból részletesen másként tűnik ki. Ezekhez képest kívánja az előál­lított vádlottakat külön-külön és egyenként kivallatni, és így számot vetve a számba ve­endőkkel, ellenük halálos ítéletet hozni. ítélet. Mivel a szorosan vett vádoló tanúk más vármegyében laknak, ezért az előbb említett panaszok pontosításáig a vádlottak börtönben maradnak.] B. [Nemes Heves és Külső Szolnok egyesült vármegyék közgyűlése és egyben törvény­széke 1700. november 24-én Gyöngyös mezővárosban tartva. A boszorkányos gonosztettel bevádolt Haraszti Borbála, Török Katalin és hasonló­an Török Ilona bűntette tárgyát az utóbbi vizsgálat után sem lehetett a legkevésbé sem bizonyítani, a magistratus úr vádja alól egyszerűen feloldoztatnak és a börtönből elbo­csátandóknak jelentetnek ki.] (Heves megyei Levéltár. (V-l/a. 11 .kötet 526-528. és 556. oldalak.) * 1. Nem kerültek levéltári megőrzésre. 2. Tudniillik a vármegyei ügyész.

Next

/
Thumbnails
Contents