Sugár István: Bűbájosok, ördöngösök, boszorkányok Heves és külső Szolnok vármegyében
Előszó
12 Tiszanána. 4 3 6 1 1 22 Tiszaroff Tiszasas. Túrkeve. Visznek Meg nem nevezett helység ÖSSZESEN 123 A területünk néphitére vonatkozó írott adatokat teljességre törekvően adjuk közre. A sort a (Heves megyei) Népújságban megjelent részletes, hiteles és gondosan megírt cikkel zárjuk, amely 1957 első felében három markazi boszorkánynak a gyöngyösi járásbíróság előtti peréről ad számot. E három rendkívül érdekes perre vonatkozó iratot is meg kívántam szerezni. Ehhez azonban még az Egri Megyei Bíróság elnökének, dr.Ripka Kálmánnak segítőkészsége is hasztalannak bizonyult, mivel felsőbb rendelet értelmében minden magánvádas per iratanyagát 10 év múltán válogatás nélkülf!) ki kell selejtezni. Ugy véljük, hogy bár az utóbbi esetek nem levéltári forrásokon alapszanak, de hitelt érdemlő voltuk folytán szorosan hozzátartoznak témánkhoz, és minden kétséget kizáróan teljesebbé teszik a területünk néphitére vonatkozó adatokat. + + + A szigorúan, időrendi sorrendben, sorszámozva közreadott egyes esetek után azok szövegéhez kapcsolódó és mindenképpen szükségesnek látszó jegyzetek járulnak. A latin nyelvű iratokat magyar fordításban közöljük, de hogy e részek egyértelműen felismerhetők legyenek, ezeket szögletes zárójelbe [ ] tettük. Ehhez a gyakorlati eljáráshoz azért volt célszerű folyamodnunk, hogy a néprajzkutatóknak, - akik általában nem ismerik a latin nyelvet - maradéktalan teljességben álljon egy-egy ügy és annak minden apró részlete, rendelkezésére. A magyar szövegbe ágyazottan előforduló rövid latin részek fordítását a jegyzetben találja meg az érdeklődő, a megadott szám alatt. Az adatközlő részt szómagyarázat, személy- és földrajzi névmutató egészíti ki. A kötet függelékében, az említett XX. századi „boszorkányperen" kívül, a tárgyalt néphit témájához szorosan kapcsolódó további érdekes, s a néprajz kutatói számára rendkívül jelentősnek látszó dokumentumok csatlakoznak: Heves és Külső Szolnok törvényesen egyesült vármegyék területéről a különböző levéltári állagokból feltárt olyan jellegű káromkodások, átkozódások és súlyosan rágalmazó kijelentések összeállítása, melyek ördöggel, boszorkányokkal, s a pokollal kapcsolatosak. Itt is időrendi sorrendben, a helység megjelölésével adjuk közre az adatokat. A következő fejezetet egy olyan összeállítás képezi, mely Heves és Külső Szolnok törvényesen egyesült vármegyék területén a levéltári iratokból, térképekről, kéziratokból és különböző publikációkból felkutatható, a boszorkánysággal, az ördöggel, a pokollal és a halottlátó asszonyokkal kapcsolatos földrajzi nevekről nyújt tájékoztatást — természetszerűen a helység és az időpont megjelölésével. A következő három rész a boszorkányság és a boszorkányperek vizsgálói részére első kézből ad betekintést a boszorkányság XVII-XVIII. századi értelmezéséhez s