Pócs Éva (szerk.): Magyar ráolvasások I.

Bevezető

12 területe egyébként is racionálisabb volt, kevesebb mágikus gyógymódot alkalmazott. Az állatgyógyászat legfontosabb "ráolvasó" területe a tehén rontástól való óvásán, a megrontott tehén gyógyításán kívül az állatok sebébe esett "nyű" "kiszámolása". Az emberi betegségek közül a ráolvasások nagy számával a szemen nőtt árpa, valamint a "szemverés"-nek tulajdonított bajok gyógyítása és megelőzése emelkedik ki. Ami az utóbbit illeti, a magyar nyelvterület a nyugati határán van annak a délkelet-európai, ill. mediterrán-közelkeleti térségnek, ahol egyik leggyakoribb kórok a szemverés; ahol a népi gyógyászat egyik legfontosabb területe a szemverés diagnosztizálása /szenesvíz-készítéssel vagy más diagnosztikus próbákkal/ valamint gyógyítása. A magyar ráolvasás-szövegek "eredete" röviden a következőkben foglalható össze: A ráolvasás alapszerkezeteinek tekinthető egyszerű formák használata Európa - sőt a természeti népek - mágikus gyakorlatában mindenütt jelen van. E spontán, rögtönzésszerűen is működő szövegek mindenütt "keletkeznek" - a szokásos strukturák ismeretében, használatának készségével - ahol a ráolvasás a mágia szöveges eszközeként még egyáltalán funkcionál. A szervezettség magasabb fokán működő szövegeink többirányú kapcsolatokat mutatnak, mintegy átmeneti helyzetben Délkelet-Kelet és Közép-Nyugat-Európa ráolvasó gyakorlata között. Sok szövegtípus elterjedésének - ill. a rítusoknak, amelyekhez e szövegek kapcsolódnak - a magyar nyelvterületen húzódik a kelet-nyugati határa. E választóvonal főleg Délkelet-Kelet-Északkelet-Európában ismert szövegtípusokat ill. struktúrákat határol el nyugat felé. Ez azt jelenti, hogy a magyar ráolvasáskincs inkább egy kelet-délkeleteurópai tömbbe tartozik bele, de sok szállal kötődik a középdélnyugat-nyugat-európai gyakorlathoz is. Ez a kelet-nyugati kettősség a keleti és nyugati kereszténységnek a magyarságot