Kelecsényi Ágnes: A Selyemút rejtett kincsei : Stein Aurél és az Ezer Buddha barlangtemplomok

Széchenyi Béla kelet-ázsiai expedíciója (1877-1880)

hisz 1877-ben ő használta először a Seidenstrasse elnevezést - Lóczynak e kötetekben megjelent írásait a geológiai munka mesterműveinek tekintette. Az expedíció 1879 április végén érkezett Dunhuang városába, amelynek első pontos, csillagászati helymeghatározáson alapuló kartográfiai felvétele is a Széchenyi-expedíció érdeme. Ellátogattak az Ezer Buddha barlangtemplomokhoz, ott szerzett élményeikről, tapasztalataikról Lóczy és Kreitner is beszámolt az expedícióról írt munkáikban. Felismerték a műalkotások magas művészi színvonalát, érzékelték az itteni buddhista ábrázolások egyedi stílusjegyeit, s felhívták a figyelmet arra is, hogy számos veszély fenyegeti a műalkotásokat: azok elégtelen őrzése, szakszerűtlen restaurálása és újrafestése, a vallási intolerancia, a helyi rablóbandák támadásai, valamint az, hogy a hívők szálláshelyként is használják a barlangokat. Széchenyi Béla expedíciója döntő szerepet játszott abban, hogy Stein Aurél ellátogatott Dunhuangba, anélkül, hogy sejtette volna, milyen hihetetlen értékű kincsek várják. Erről így írt: „Barátom Lóczy Lajos, a Magyar Kir. Földtani Intézet kiváló igazgatója és a Magyar Földrajzi Társaság elnöke, már 1902-ben felhívta figyelmemet a Tun-huangtól délre fekvő buddhista barlangokra, az „Ezer Buddha" barlangjaira (Cs'ien-fo-tung). Lóczy, a ki mint Széchenyi Béla gróf expedícziójának tagja, úttörője volt Kan-szu-ban a modem földrajzi kutatásnak, már 1879-ben megfordult itten és IChínáról szóló müvében ismertette is a barlangokat. Magukkal ragadtak lelkes leírásai az ott látott pompás falfestményekről és sztukko-szobrokról és közel rokonságuk a régi indiai művészettel, mely rokonságot Lóczy bár nem volt régész - felismerni vélt. Ez volt egyik jvok, a mi arra indított, hogy expedíczióm útitervét ily messze keleti vidékekre kiterjesszem, be egészen Khínába." 1909-ben, a Magyar Földrajzi Társaság félolvasó estjén tartott előadásának végén hangsúlyozta, hogy „[...] boldoggá tett és bíztatott az a tudat, hogy ott Ázsia legbelsőbb vidékén oly földre léptem, amelynek kikutatására Széchenyi gróf expedíciójával már három évtizeddel elébb igényt szerzett a magyar tudomány"'. Stein Aurél később minden Dunhuanggal kapcsolatos írásában hálás szavakkal köszönte meg Lóczynak, hogy hozzásegítette élete legnagyobb felfedezéséhez. O volt az egyetlen magyar tudós, aki Stein Aurél felkérésére részt vett egy expedíció tudományos eredményeit összefoglaló mű megírásában. Az I. belső-ázsiai kutatóútról 1907-ben megjelent Ancient Khotan c. munkában Lóczy Lajos írt elemzést a leletek körüli lösz- és homokmintákról. 6