Nagy Ferenc (szerk.): In memoriam Magyary Zoltán.

Epilógus

EPILÓGUS Magyary Zoltán 1944. novemberében Küzdelem a haladásért címmel írt munkájában megvonta élete mérlegét, és már a háború utáni tennivalók felé fordult. Készült - feleségével együtt - a nagy feladatra, hogy segítse szeretett hazájának az új világba történő sikeres beilleszkedését. Személyesen nem juthatott el az eredményes közreműködésig. De művében, művének folytatóiban holta után is él az ember. Kezdetben a könyvtárak polcai és a hű tanítványok őrizték Magyary emlékét és tanítását. Azután szélesebb körben, szülővárosában, Tatán és Alma Materében, egykori tanszékén s a közigazgatás szakemberei között talált értő fülekre üzenete. Halálának ötvenedik évfordulója alkalmából pedig már nagyon széles körben igen különböző területek képviselői fogtak össze, hogy az egész országban, sőt határainkon tűi is váljon ismertté és mai feladataink megoldását segítő eleven erővé Magyary Zoltán öröksége és üzenete. Ennek jegyében március 23-án tudományos megemlékezés-sorozat kezdődik a MTESZ budapesti székházában, ezt az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán követi emlékülés, majd másnap Tatán folytatódik és sírjának megkoszorúzásával ér véget a Magyary Zoltán emlékét és a modern világhoz felemelő szellemét megelevenítő rendezvénysorozat. Magyary Zoltánra is pontosan illenek azok a szavak, amelyeket nagy elődjéről oly szépen írt Arany János Széchenyi emlékezete című költeményében, melynek a következő versszakából választottuk a megemlékezések meghívójára a mottót: „Nem hal meg az, ki milliókra költi Dús élte kincsét, ámbár napja múl; Hanem lerázván, ami benne földi, Egy éltető eszmévé finomul, Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye, Amint időben, térben távozik; Melyhez tekint fel az utód erénye: óhajt, remél, hisz és imádkozik." 80