Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből

A tiszántúli történetírás a XVII. század végén

Károlyról - ebben megegyezik Istvánffyval - ki maga is nagyrabecslilte a magyarokat, s erre intette katonáit is. Viszont Zrínyi Györgyről nem ir oly feltétlen elismeréssel, mint Istvánffy. Erősen kifogásolja, hogy Zrínyi Győr 1594. évi ostrománál gondatlanul mulat a táborban: "malozsával és osztrigával igen vendégeli az fő-fő urakat. " (p. 16. ) A hajdúkról igen elnézően ir, kiemeli a török utánpótlás elleni hasznos rajtaütéseiket, bár gonosztetteiket sem hallgathatja el. De ezek nem azokon az országrészeken garázdálkodtak, ahol Illésházy birtokai feküdtek. A hajdúk, szerinte, a háborúk miatt és a török által telkeikről elüldözött jobbágyok. Gyűlölettel ir a németekről, ha lehet, még gyülölködőbben a vallónokról ("balonokról") és franciákról ("franczosokről"). A magyar harctér eseményei nála is erősen összefüggenek az európai eseményekkel: 1599-ben a német birodalmi rendek, minthogy a "spanyorok" betörtek Flandriába Westfáliába, csökkentik a Magyarországnak nyújtott segélyt (p. 66. ), "Carolus svécziai király" támadása miatt pedig Iffland ellen 1601-ben, a lengyelek nem nyújtanak segítséget a magyaroknak. Illésházy feljegyzéseit ugy látszik, az eseményekkel egy időben, de több részletben irta. Többször előfordul, hogy ismétel olyasmit, amit már elmondott: kompozícióról nála szó sem lehet. Magyarul ir, magyar prózája nem valami tökéletes, de előadása elég érdekes. Politikai hitvallása ekkor még az, hogy harcolni kell a török ellen, annak ellenére, hogy a török csalogatja magához a magyart a német ellen. 2' De a német segítsen becsületesen, mert hálásnak kell lennie, amiért Magyarország romjai védik a birodalmat, s amiért a magyar hiven kitart, s nem áll át a törökhöz. Illésházy maga is ugyanazzal a rémülettel nézte Győr bukását 1594-ben, mint a magyarok, de németek is, mikor is már attól féltek, hogy Magyarország teljesen török iga alá kerül, mint a balkáni államok és Görögország, (p. 19. ) Ha a történetirás történetében nem is foglal el jelentékeny helyet Illésházy müvecskéje, szubjektív kifakadásai, érzelmessége miatt érdekes olvasmány, és mint forrás hiteles, de rövidsége miatt nem nagy értékű. Mindenesetre súlyát szerzőjének jelentősége adja meg. Kiadása

: M. H. H., II., VII, köt. pp. 3-134., Kazinczy Gábortól, Pest. 1863. Nem tartoznak szorosabban vett tárgyunkhoz Illésházynak az u. itt pp. 303-331. közölt néhány, követi minőségben mondott beszéde, valamint politikai és à korabeli hadvezetésről tett biráló megnyilatkozása. XXX Illésházy Gáspár István (meghalt 1648-ban) előbb Bethlen hadvezére és diplomatája, utóbb a király hive s ^ grófi méltóság megszerzője előtt már dereng valami történetírásról: feljegyzéseit kora politikai eseményeiről, s ezekben saját szerepéről nem a maga élete keretébe illeszti, azokat Bethlen Gábor halálával kezdi, Bethlen István rövid kormányzásával folytatja (Illésházy lánya felesége volt Bethlen Péternek, innen (jólértesültsége Bethlen István dolgairól) sűrűn közölve leveleket, aktákat, mégpedig egész terjedelmükben és szószerint, de aztán ő is rátér a XVII. századi naplók sémájára és egymásután adja az 1637. nov. 11-re összehívott pozsonyi országgyűlés diariumát, majd az 1642. évi kolozsváriét, s a szőnyi béketárgyalásokat. Kiadása

: Tört. Tár., 1891., pp. 560-588. XXX 535