Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből

Gróf Kéry János

den hadi akcióját panegyricusszerűen irja le, s mindig kiemeli, hogy egyfelől az ország népe belé veti minden bizalmát, másfelől a török előtt ő az egyetlen félelmetes ellenség. De szintúgy dicséri Montecuccolit, Zrinyi nagy ellenfelét is, s erősen védelmezi bírálóival (az "irigységgel") szemben. Hadai embertelenségeit, melyeket a magyar lakosságon elkövettek, természetesen ő is elitéli, de értük nem a vezért okolja, ki igyekezett katonáit féken tartani. Zrínyivel való viszályában is inkább Montecuccoli felé hajlik. Dicséri Souchest, és a többi külföldi és magyar hadvezért is, ki sikert ért el. De mindenekfelett dicséri I. Lipótot, mint aki a leggondosabban igyekszik a török elleni védelmet külföldi (francia) szövetségesek keresésével, birodalmi hadak toborozásával, s minden egyéb tőle telhető módon megszervezni. írónk ez erősen aulikus beállítottságát szépen egyezteti össze magyar hazája és nemzete iránti nagy szeretetével. Mindig is azok érdekeit képviseli, és azokat idegen támadások ellen megvédi. Vajon nincsen-e valami összefüggés a "Mártis Turcici ferocia" és a Bethlen Miklós-féle "Austriaca austeritas" és "Austriacae austerirtatis continuatio" létrejötte között? Minthogy nem világos, az Austriaca austeritas 1671-ben, vagy 1672-ben jelent-e meg, és csak az kétségtelen, hogy benne még nem ismeretes a Wesselényi-féle összeesküvés fejeinek kivégzése, csak belső érvekre vagyunk utalva ennek eldöntésére. De sem Kéry, sem Bethlen müvében nem találok semmiféle utalást, vagy célzást a másikra. H) Kéry szoros időrendben adja elő mondanivalóit, a hadi eseményeket, oly hiven vetve a kronológiát, hogy egy-egy esemény, pl. várostrom (Érsekújvár vagy Kanizsa) elbeszélését meg-megszakitja, hogy közben az ugyanakkor történt más akciókat is elmondhassa. Hogy politikai intelmei kedvéért szintén sokszor áttöri előadása folyamát, azt már szintén láttuk, de egyébként is szeret adomaszerü, vagy pláne novellisztikus kisebb epizódokat beleszőni szövegébe, mint pl. az idézett görög jóslatot a török birodalom bukásáról. Már szintén rámutattam nagy bőbeszédüségére, tautológiájára. Hiába, irónk XVII. századi - barokk-kori - szónok, aki egy tényt vagy fogalmat nem szeret egyszerűen, a legtalálóbb, legszabatosabb kitétellel kifejezni, hanem azt cikornyásan, mindenféle hasonlatokkal kiszínezve valósággal körülírja inkább, semmint meghatározza. Nem megokolatlan a

z az 1700. körüli bejegyzés, mely Kéry müvének ma az orsz. Széchényi Könyvtárban őrzött másodpéldányában olvasható: "dolendum, quod hic auctor, meris fere metaphoris verborum obscurat veritatem rerum", ha ezt nem is szabad a tények elferditésére magyaráznunk. Mert tényeket Kéry nem ferdített el, még csak el sem igen hallgatott minden politikai tendenciája mellett sem. Kiadá

s: K.J., Mártis Turcici ferocia... Pozsony, 1672. (RMK., II. 1313.) Irodalo

m: Bathó István, Kéry János élete és müvei, Bp., 1911. (Müv. Tört. Értek. 52. ) hol a régebbi irodalom is felsoroltatik és K. egyéb irodalmi munkássága is tárgyaltatik. Jegyzet: ^Modern életirója, Bathó István szerint nem járt a nagyszombati akadémiára. (B. I., Kéry J., Bp. 1911. , p. 4. 3. jegyz. ) 435