Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből
A magyar történetírás a humanizmus, a mohácsi vész és a török megszállás hatása alatt
megállapítás és nem történettudományilag, aminthogy Verancsics is egy földrajzi kérdés megoldásában rögziti le e fontos elvet. ) Szkeptikus és túlzottan pozitivista, sőt mondhatni: természettudományos módszertani elveit Verancsics persze még saját forrásgyűjtésében, a maga kortörténeti munkásságában sem alkalmazhatta teljes szigorúságukban: mégis csak mások relációira is rá volt utalva, hisz maga mégsem láthatott mindent, nem vehetett részt csatákban, minden kormányzati akcióban és diplomáciai tárgyalásban, nem tapasztalhatott mindent, amiről szólnia kellett "propria experientia"-ból. De annál buzgóbban igyekezett szemtanutói adatokat, jelentéseket, leirásokat "kikoldulni" (emendicare) ahogy ő maga mondja, még közönséges emberektől, közkatonáktól is. ) És mik azok a tények, (res) melyeket a történetírásnak meg kell örökitenie? Verancsics szerint, a (kor) történetírás közelebbi tárgya általában a fő politikai, hadi események, diplomáciai tárgyalások, országgyűlések, az országok belső: alkotmányos, jogi, társadalmi, gazdasági állapotai. De éppúgy egyes történeti szereplők, fejedelmek, hadvezérek, a fő hadi és politikai események aktorainak életrajza és jellemzése. Sőt, mondja, "non pigebit", nem elvetendő "quorundam privatoru m hominum memóriám fecisse, qui in publicis rebus versati". Igy rövidke életrajzot szentel Atinai Deák Simon gyűlöletes alakjának. 2 2) Kortörténetirő csak "memorabiliora tantum" jegyezhet fel. (De situ, 122. ) Vagyis szelekcióval dolgozzék! De nem zárja ki Verancsics a szórakoztató kuriózumokat, adomákat sem, a botránykrónikától azonban fél (ismeri saját gyengéit, életének szépséghibáit). Péter moldvai vajda rossz moreseiről szólva mentegeti magát, hogy "re ita poscente" teszi ezt, "quod haud libens facio, ne potius maledicta serere, quam históriám texere videar". 2 8) Bebek Imréről is elmondja, hogy pap létére lutheránussá lett és megnősült, "quod quidem facinus haud praetereundum existimavi, nec ingratum posteris fore arbitratus sum ob exempli novitatem in religione editi et antehac huic regno incogniti". 2 4) Mégis a jobbágy-nép, zsellérség (inquilini), általán a legszegényebb rétegek sorsát, szenvedéseit őszinte részvéttel kiséri. Kávássy Kristófot megrójja mint "homo in plebem saevissimust", 2 8) s egy levelében azt Írja, hogy olyan ennek a szegény népnek a helyzete, mint az utcai heverő dióé, minden átmenő megtapossa. 2^) Az erdélyi szászok iránt igen nagy elismeréssel van, dicséri iparosaik, kereskedőik, földmiveseik szorgalmát, kulturáltságát, helyes társadalmi berendezkedéseiket, s ha a románt mélyen megveti is, az nem a román paraszti rétegnek szól, hanem az egész népnek. Legszebben nyilvánul meg Verancsics emberszeretete, ha nem is egy társadalmi réteg iránt, hanem általános emberi szempontból, s az emberi méltóság, az emberi jogok szempontjából konstantinápolyi utján, mikor lefátyolozott arcú foglyokat lát, amint török rabszolgakereskedők (bizonyára katonák) hurcolták őket magukkal: "Horrendum profecto et lamentabile fuit spectaculum, videre hominem venalem ut pecus et tractari tarn viliter. " Még gyermektized csapatok: meghőditott területek lakóitól adóba beszedett gyermekek szállításának embertelen látványát is el kellett szenvednie: "exhorrui nefarios decumas et contumeliam... Expendant haec, qui Turcarum sceptra expetunt, et iis clementiam erga genus nostrum inesse credunt. " Nem is mulasztja el a török-párti magyarokat erre figyelmeztetni, kik azt hiszik, hogy velük majd kegyelmesebb lesz a török. 2 7) Társadalmi kérdések iránti fogékonyságot Verancsics csak akkor árul el, mikor előadja, hogy a magyar főurak váraiban, udvarában, hol együtt apródkodik, katonáskodik a főúri ifjúság a köznemesivel, teljes az egyenlőség: a nemesi-katonai nevelés semmi különbséget nem tesz fő- és köznemes között: a főrangú ifjú éppúgy elvégez minden, még legalacsonyabb és legkeményebb munkát is, mint a köznemesi: "procerum gregariaeque nobilitatis hominum filios nomine tantum dignosces. 2 8) 41
