Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből

Nagybátonyi Ráttkay György

vevői egyéni sorsának elbeszélésével, s ha e résztvevők nevesebb főúri családok tagjai, akkor e családok történetének felvázolásával is. Sokat foglalkozik Ráttkay a horvát egyház, különösen a zágrábi püspökség és káptalan ügyeivel, ehhez is, mint emiitettem, kutatásokat végzett a zágrábi levéltárakban. Kitér magyarországi eseményekre is, de csak amennyiben ezek a horváttal összefüggenek, középkorban és újkorban egyaránt. Igy Mohácsról részletesebben beszámol, Buda elvesztét azonban meg sem emliti. A protestáns mozgalmakat és felkeléseket sem hagyja figyelmen kivül, különösen Bocskay támadásáról kellett megemlékeznie, mert ez a horvát rendiséget fegyverrel fenyegette az esetre, ha nem csatlakoznak mozgalmához, (pp. 165-167. ) Megemlékezik magyar és horvátországi országgyűlésekről is, hiszen ezek fontos eseményei a bánok kormányzásának. Érdekesek a horvát belső állapotokról adott beszámolói: a bánok kormányzása elé tornyosuló nehézségekről, a főrendü családok viszályairól, pártok küzdelmeiről. Mindezek Memóriájának legértékesebb részletei közé tartoznak. Főrendi beállítottságában megvetéssel ir Gubecz Mátéékról, lázadásukat a legnagyobb mértékben elitéli, de jólelküségében Gubecz büntetését a tüzes koronával mégis borzalmasnak tartja, (horrendum supplici genus. pp. 136-137. ) És leírja természetesen Ráttkay elemi csapások pusztításait is, melyek oly hatalmas befolyással vannak az emberek életére. Mikor Ráttkay elbeszélésében Illyria népének keresztény hitre téréséhez ért el, részletes földrajzi leirását adja Horvát- és Szlavónországoknak, amiben az egyébként is mintájául szolgáló Bonfinit és Ransanust, s a XV. századi olasz humanista történetírást követi. Történeti elbeszélésében Szent Lászlóig igen sok és a legkülönbözőbb elbeszélő forrásból meritett, a XII. századtól kezdve Bonfini, Ransanus, Thuróczy után dolgozott, de felhasználta Callimachust, Tuberot, Brodaricsot - erről külön is megemlékezik (p. 113. ) -, Joviust, a hírhedt Tomkó Jánost (!), Vramec Antal horvát nyelvű krónikáját (Laibach, 1578. R. M. K., III., 4808. ) és nagymértékben Istvánffyt, ki miután Bonfini Decasai lezárulnak (1496-ban), vezérfonala volt. Fontos körülmény, hogy Ráttkay mint Draskovich János bán bizalmas embere, ennek könyvtárában hozzáférhetett Istvánffy Miklós gazdag történeti adatgyűjteményéhez. 12) Ráttkay egy helyütt idézi is Istvánffy Adnotationes-eit. Róla magáról is megemlékezik, mégpedig nagy tisztelettel, (p. 171. ) Ráttkay tehát mégiscsak sok erős szállal fűződik a magyar történetíráshoz. Ismerte Ráttkay a XVI, -XVII. századi kortörténeti irodalmat is, és végzett - ami a legfontosabb - igen beható levéltári kutatásokat, különösen a zágrábi levéltárakban, melyek előtte, a kanonok előtt, nyitva álltak. Okleveleket, aktákat igen nagymértékben használt fel, előbbieket már a XIII. századra is. 13) Sőt, s ez megint igen fontos körülmény, a bánok történetét, melyre elbeszélő forrásokat nem találhatott, egészen oklevelekből kellett felépítenie. Saját korára aztán saját tapasztalatai a főforrása, hiszen a horvát bánok: Draskovich János, majd Zrínyi Miklós melletti bizalmas állásában kitűnően értesült a horvátországi eseményekről, különösen a török harcokról, melyekben maga is oly vitézül vett részt. Emiitettem már, hogy Ráttkay a horvát őstörténetre, s általában a legrégibb időkre mily kritikátlanul lát szlavónokat, horvátokat minden népben, mely valaha "illyr" néven említtetett, vagy e területeken lakott. Éppily kritikátlan és naivul soviniszta a későbbi korokban is. Sisic megjegyzi, hogy Ráttkayt is áthatotta kora erős horvát nacionalizmusa. Elhiszi a legnaivabb eredetmondákat, hitelt ad a legátlátszóbb koholmányoknak és komolytalan forrásoknak. Ablavius Annales Bohemici-jeiből átveszi, hogy Cseh- és Lengyelországot az Illyriából oda felköltözött két fivér: Csehy és Lechy alapították, igy valósággal visszájára fordítva a szlávok délre költözésének útirányát. El418