Bartoniek Emma: Fejezetek a XVI–XVII. századi magyarországi történetírás történetéből
A magyar történetírás a humanizmus, a mohácsi vész és a török megszállás hatása alatt
et quae oculis vidi et fama ad nos pervenit , rem disserui. 28) Még pártoskodónak sem mondható: a legnagyobb elismeréssel szól a magyarok vitéz harcairól a török ellen, a legnagyobb dicsérettel Tomori Pálról, s dühös kirohanásaiban is csak a kötelességmulasztó, gyáva, a török veszélyt lekicsinylő, a veszedelemre figyelmeztető jobbakat gonoszul és vakul kinevető rossz magyarok ellen intézi: bonos excipio, igaz, egyszer hozzátéve, si qui extant (p. 34). Mégis Lajos király tanácsadói ellen oly súlyos vádakat emel, hogy azokat a magyarság nem hagyhatta szó nélkül, a legkevésbé Brodarics, ki e tanácsosok elseje volt, a király életben maradt kancellárja. Ezért irta meg Descriptioját. Cuspinianus vádja a magyar király tanácsadói ellen ez: nem akadt jó ember, ki Lajos királyt (nemo bonus) figyelmeztette volna a veszedelemre, sőt sok "imprudentes" még biztatták is az összecsapásra, és még olyanok is akadtak, kik egyenest megfenyegették, hogy ők támadnak táborára, ha késlekedik a csatakezdéssel. Pedig Lajos természetétől fogva maga is kész volt bármi veszedelemnek kitennie magát. Mások viszont, mondja Cuspinianus, azt erősítgették, hogy a magyar sereg nem elég erős a török tömegek elleni harcra, mig végre is teljesen összezavarták az ifjú királyt. Mikor pedig a magyar sereg felbomlott, a király, kit övéi nem védtek kellőképpen, menekülés közben a Duna egy mellékvizébe ugratott, s mert senki sem volt, ki nehéz páncélját lesegitette volna róla, megfúlt. Brodarics igen finoman és igen becsületes igazságszeretettel felel ezekre a vádakra Descriptiojában. Müvében legelői áll Lajos király származása, jellemzése, a magyar főhivatalnokok felsorolása, köztük saját magáé is mint "cancellarli munere fungebatur, Stephanus Brodericus"-é, rövid önéletrajz kíséretében: "natus in Sclavonia ad eum Magistratum ex legatione Romana, quam tunc obibat paucis ante mensibus accersitus majore ad bene agendum animo, quam facultate, qui haec prodit", megvallja tehát, hogy e hivatal súlyos volt az ő vállának. Nem hallgatja el azt sem, hogy Frangepán Kristófot, ki ekkor Ferdinánd főherceget szolgálta, nagy Ígéretekkel Magyarországba hivták, de aztán az Ígért hivatalok helyett igazságtalanságokban részesítették, s ki ezért visszament oda, ahonnan jött. (Pedig kiváló katona, s a mohácsi tábor egy kiszemelt vezére volti) "Et is fere erat status rerum in Hungaria", mikor jelentik Lajos királynak a török hadak elindultát Szulimán személyes vezérlete alatt. Erre a magyar udvar is készülődni kezdett: április 24-én országgyűlést tartanak, ezen pedig julius 2-ra Tolnára fegyverbe szólítják Magyarország egész népét. Közben egymást érik a vészhirek a török közeledtéről, s mikor irónk elmondja, hogy a török a Száván átkelve már a Dráva vonalat támadja, helyénvalónak találja Magyarország földrajzi helyzetét leirni, természeti adottságaival, főképp a bfekövetkező hadiesemények terepét, hogy - mint mondja - az olvasó előtt szemléletesebb legyen (ut magis esset conspicuus). Ez a mü második, földrajzi fejezete, még mindig csak bevezetés. E leírásban nem feledkezik meg az Olaszországot járt humanista római romok megemlítéséről a Szerémségben, római alapításokat sejtető, de még neki is valószínűtlen város-név etymolőgiákről (Gyulafejérvár a Julio Caesare, vei potius a Gyula, quodam Hunnorum Principe ita dicta), de az ország természeti kincseiről, termékenységéről sem, különösen melegen szól a Szerémségről, az ő püspökségéről, ennek természeti kellemességelről (mira locorum amoenitate), e vidék enyhe klímáját abból magyarázva, hogy az alig 3-4 napi járásnyira fekszik az Adriai tengertől. Magyarország általános leirása után részletesen Ismerteti a háború színhelyét: a Délvidéket, itt is a várakról, a déli végek erődítéseiről ir legpontosabban. Az ország nem magyar lakósai közül csak a németekről, illetőleg erdélyi szászokról emlékezik meg, az erdélyi fényes városok építőiről és lakólról, a magyarok közt pedig külön említi a székelyeket: ezt a "genus hominum ferox et bellicosum: inter quos neque 15
