Égető Melinda (szerk.): Szőlőhegyi szabályzatok és hegyközségi törvények a 17–19. századból.

Bevezető

Az 1767* évi úrbérrendezést követően több megye is kö­vette a zalai példát: saját hatáskörében kívánta szabályozni a szőlőhegyek rendjét. Közülük egyelőre a Veszprém megyei és a Somogy megyei szabályzat szövege áll rendelkezésünkre. /L. e kötetben a 18. és 19. sorszámok alatti szövegeket./ E tö­rekvés okai még nem teljesen tisztázottak, mindenesetre való­színűleg szerepet játszott benne az, hogy ebben az időszak­ban a nemesség az általánosságban megerősödött vármegye köz­igazgatási és bíráskodási jogkörén keresztül tudta leginkább érvényesíteni akaratát. Emellett azonban szerepe lehet az ál­lamhatalom részéről megnyilvánuló egységesítési és központo­sítási törekvéseknek is. Nincs kizárva, hogy egy helytartó­tanácsi rendelet áll a megyék szabályozási törekvései mö­gött. 5 6 Erre utal az is, hogy ezidőtájt több más megye, így pl. 1792-ben Bihar megye is fellépett azzal az igénnyel, hogy 97 maga szabjon kereteket a szőlőhegyek rendjének. 7' Mindeneset­re ettől kezdve a szőlőhegyi artikulusok viszonylag csekély változtatásokkal azonos szövegűek. Ismét szükséges azonban utalni arra, hogy a puszta hegytörvények vizsgálata nem ad lehetőséget a valóság teljes feltárására. A szőlőhegyek rend­jének földesúri és megyei szabályozásával kapcsolatosan a ku­tatások során több olyan esettel találkoztam, amikor a "hely­ségbeliek" korántsem nyugodtak bele a felülről jövő újrasza­bályozásba, mert régi szokásaikkal ellenkezőnek látták azo­kat. A Szombathelyi Szeminárium nyuli uradalmához tartozó, egyébként Veszprém megyében fekvő Gecse falu szőlőhegyének birtokosai /gecsei jobbágyok/ például még a 19. század ele­jén is szívósan ragaszkodtak 1721-ben kelt artikulusaikhoz. /L. e kötetben 5. sorszám alatt./ Az uradalom 1827-ben Vesz­prém megyéhez fordult segítségért a gecseiekkel szemben. A megye ki is vizsgálta az ügyet, és úgy találta, hogy az 1721. évi artikulusok hitelességéhez kétség nem férhet n... mivel azonban a' fent érdeklett régi hegy articulusok több fogyat­kozással volnának - a* jó rend s tartozó függés általa elég­37

Next

/
Thumbnails
Contents