Égető Melinda (szerk.): Szőlőhegyi szabályzatok és hegyközségi törvények a 17–19. századból.
Bevezető
bírá k vagy hegymestere k a tanács által kijelölt tisztségviselők. Csakhogy, amíg a földesúri fennhatóság alatt élő városokban a bíró és tanácsa csak átruházott: hatalommal rendelkezik, vagyis csupán a rendtartásba foglalt és bármikor megváltoztatható földesúri felsőbb akarat végrehajtója, addig az önkormányzattal bíró mezővárosok és szabad királyi városok elöljárói szabadon alkották meg statútumalkat az irányításuk alatt, álló szőlőhegyekkel kapcsolatban. A hegybírákra vagy hegymesterekre csak kisebb Jelentőségű ügyek tartoztak. Valamennyi fontosabb kérdésben a város bírája, illetőleg tanácsa döntötit. A szőlőkkel kapcsolatos tudnivalókat statútumokban szabályozták. Ezeket a korábbi évszázadokban többnyire nem foglalták önálló, sokpontos szabályzatokba, hanem szerves részét képezték a város életét szabályozó statútumok összességének. A legkorábbi sokpontos, önálló szőlőhegyi statútumot a hegyaljai mezővárosok hozták létre 1641-ben. Az eddigi ismereteink szerint a későbbiekben sem tekinthetők általánosnak az effajta szabályrendeletek. Csak a 18-19. századból akadtam néhányra az alföldi mezővárosokban. /L. a térképmellékleten./ Időben és térben kissé tágabb keretek között szemlélve a kérdést, megállapítható, hogy a termő szőlők vádelmét szolgáló, alapvető vagyonbiztonsági intézkedések mindig, mindenütt voltak. Példaként említem a 7-8. századi bizánci földművestörvényt, melyben ilyen pontokat olvashatunk: "Ha egy földműves egy elszegényedett földművestől felesbérbe veszi a szőlőjét megművelésre, de nem nyesi meg, amint kell, nem tölti fel és 27 nem keríti körül karókkal, semmit se kapjon a termésből." ' Vagy: "Aki egy szőlő kerítését felgyújtja, azt verjék el, bélyegezzék meg a kezét és bírságolják meg a kár kétszeresé28 j. re." És még egy példa: "Azok, akik Idegen szőlőkbe vagy fügéskertekbe hatolnak be csupán azért, hogy egyenek, számítsanak ártatlanoknak. De ha tolvajlás oéljából teszik, verjék 29 meg őket és vegyék el felső ruháikat." 7 Szándékosan válogattam olyan példákat, amelyek ismerősen csengenek azok számára, 12 i