Varga Imre: A magyarországi protestáns iskolai színjátszás forrásai és irodalma

Evangélikus darabok

EPERJES 8. Qveritur Religio, cui Genij lusu respondebunt. 9. Genii lamentantur, tenebrae inducuntur. Adest Innocentia, implorat auxilium. Animae occultae clamant. 10. Auxilium Divinum reddat Religioni vires, calicem, Biblia, eam animat. Jtem Jnnocentia et Patientia faciunt. Auxilium recedit. Virtutes se invicem animant. Epilógus. [Utána egy oldalnyi terjedelemben:] "Vestimenta Personarum et Instrumentorum." Lit. Cesnaková-Michalcová, 1967.265. 1670. április ACCLAMATIONES IN NATALI EXCELLENTISSIMI DOMINI SÁMUEL POMARU. Ms. Mártoni drámagyűjtemény 262a—269a. [A cím után:] "Inter dedicationem Carminis. Anno 1670. a Poetis factum." (Id.) [Az Inclamator 5 versszakos bevezető énekében köszönti Pomárius Sámuelt, de egyben említi az ország állapotát, a remény és kétségek közti helyzetet. (Az ének egyes strófáit a továbbiakban tartalmuktól függően énekük.) Az Ecclesia, Patria és a Collegium geniusai az Inclamator hívására megjelennek, de nem ünneplő kedvvel. Ismételten bajaikról beszélnek, szavaik elveszik az ünnep fényét. Ki fúj fuvolát harci kürtök közepette? Mire való az öröm a szomorúságban? Európa egykori gyémántköve, Pannónia nincs többé. Fegyveresek szurokfáklyái tüzeket gyújtanak; dühös fúriák fenyegetik az eklézsiát; a Kollégiumban alig kezdett virulni a tudomány, viharfelhők közelednek. Az Inclamator elküldi a siránkozókat, s hívására az öröm hírnökei: Pronaea (Gondviselés) Astraea, Pallas lép be, segítséget, biztonságot, örömet hirdetve. A három Genius azonban aggályoskodik, türelmetlenkedik, nem nyugtatják meg őket a hírnökök bátorításra szánt bölcs mondásai. ("Non sine certamina victoria." "Nubila fugiunt, vincetis.") Nem pálmaágak, hanem cipruslombok kellenek most! Gyászos összejövetel készül. Félelmüket, balsejtelmű jóslataikat azonban az Inclamator és a hírnökök kérésére félbehagyják, és együttesen ünneplik Pomariust, az eklézsia hajnalcsillagát, a haza szemefényét, a kollégium oltalmát. A Dedicator szónoklatával fejeződik be a darab: a fegyverek jajgatásra, Pomarius szeretete ünnepi örömre hív. A valós helyzet, a kétség és bizonytalanság azonban megkeseríti az örömet, ez derül ki az ő szavaiból is.]