Staud Géza: A magyarországi jezsuita iskolai színjátékok forrásai, I.

A magyarországi jezsuita iskolai színjátékok forrásai

39 A KÖZÖLT FORRÁSANYAG SZERKEZETI BEOSZTÁSA Az iskolai színjátékokra vonatkozó szövegeket kollé­giumonként, időrendben közöljük. A kollégiumok alapításuk sorrendjében követik egymást Minden fejezetet a kollégium rövid története vezet be Ennek során közöljük a felhasznált História Domusok /HD/ és Diáriumok /Diar./ címét, rövidítését, lelőhelyét és jelzetét A rövid bevezető végén utalás található a kollégium történe­tét tárgyaló művek bibliográfiájára. Ezután következnek az egyes előadások adatai: az elő­adás éve, esetleg napja is; az előadott mű címe, vagy a for­rásanyagból elvont témája; a címet követően pedig zárójelben a darabot bemutató osztály. Ha az előadás a latintól eltérő nyelven folyt le, ennek jelzésére is itt kerül sor. Mindezeket követően idézzük a forrásanyag /Fo. - For­rások, Fontes/ teljes szövegét a História Domus, valamint a három Litterae Annuae nyomán. Ha a História Domus hiányzik, akkor a szöveget a bécsi Litterae Annuae nyomán adjuk közre. Az idézetet a kódexek jelzetének, évszámának és lapszámának feltüntetésével zárjuk. A narratív kéziratos források után a darab esetleg megmaradt nyomtatott programjának teljes címleírását adjuk, utalva egyúttal a nyomtatvány lelőhelyére is /OSZK, MTA, BEK OL, stb./

Next

/
Thumbnails
Contents