Fülep Lajos levelezése VII.

Levelek

Megígérte, nem megy el úgy, hogy ne legyen megfelelő utódja, mindent megtesz érte és barátnőivel is megtétet, - „nem hagyom úgy itt a prof urat, ez csak természetes!" -, ez volt az elmélet. A gyakorlat pedig: minden nap rögtön ebéd után elment hazulról (olykor d. e. is), késő este jött meg - útlevél, ruha, cipő, kalap stb. ügyben járt, ami az útra és majd ott kell. Ha időnként megkérdeztem: van-e már valaki in Sicht - a válasz mindig ez volt: nem találkoztam X-szel, vagy: nem láttam Y-t - vagyis az ügy rám vonatkozó része véletlen találkozásokra volt bízva, miatta egy lépést se tett, erre nem ért rá. Végül egyszer megkérdeztem (mivel hallottam eseteket, hogy valaki sokáig nem kapott útlevelet, se semmilyen értesítést, aztán, mikor már nem is remélte, megjött): ha meg találja kapni az útlevelet, csak nem fog azonnal úgy elutazni, hogy még nincs utód? Magából kikelve, dühösen, amilyennek sose láttam fordult nekem: „csak nem képzeli, hogy nem megyek azonnal a lányomhoz, ha mehetek?" Később aztán próbálta enyhíteni és úgy fordítani a dolgot, hogy hiszen ő nem is végkép akart menni, csak látogatóba stb., de hát ez csak a sikerületlen kísérlet után és a másutt szerzett keserves, az egészségét megrendítő tapasztalatok hatása alatt próbált mentegetőzés volt, hiszen az útlevelet kivándorlásra kérte, nem látogatásra, köztünk is mindig utódról volt szó, nem helyettesről - a helyettesről nem is volt mit beszélni, nem kellett volna ismerőseimet mozgósítanom, annyi jelentkezővel beszélnem, időmet pocsékolnom: itt lakik a házban, aki máskor is, azóta is helyettesítette. Nem lett volna belőle olyan botrány se, nem lett volna az ő általa informált baráti körökben mit tárgyalni. (Gyönyörű anonym levelet is kaptam - a gépírásból objektíven megállapítható volt az eredete.) A bizalom akkor, azt hiszem, érhető, megsemmisült bennem. Nem megingott - megsemmisült. Az Ön anyja sohase hazudik, még nem ismertem senkit, különösen nőben, aki mindig így megmondja az igazat, még ha érdekének árthat is vele. Ez egyik olyan tulajdonsága, amit különösen becsülök - van még más is nem egy, de ezt különösen értékelem. Úgy látszik azonban, nála is - mint sokunknál, alighanem mindnyájunknál - van egy olyan pont, ahol már non c'è più resistenza, s ez ép az a pont, amiről itt szó van. Erre nézve, és csakis erre nézve, semmisült meg az én bizalmam. Hogy azonban megsemmisült, azért hangsúlyozom, hogy megértessem, olyan történt vele, amit nem lehet visszacsinálni. A szubjektív következményt, a rossz érzést igyekeztem enyhíteni magamban úgy, hogy magam is kerestem mentő körülményeket, hogy bizonyára a barátnői is biztatták — ahogy a helyzetet nem ismerő felelőtlen tanácsadók szoktak - aminthogy így is volt, és bizonyára a lánya is nagyon hívta, szintén nem ismerve a teljes valóságot. Amennyire tőlem telt, igyekeztem, mert a történtek után is ragaszkodtam és ragaszkodom hozzá. Bíztam az időben is, hogy majd enyhíti - úgy is lett volna, legalább is valameddig úgy látszott, amíg t. i. a távolléte idején megviselt, fizikai állapotának helyreállítása közben ez a téma szünetelt, de azután újra előkerült, azóta nem is tünt el. Éppen ezért már írni is akartam Önnek, de mindig halogattam, mert, amint látható, olyan motívumokat kellett hozzá fölelevenítenem, amikre nem szívesen gondolok, és amikről nem szívesen beszélek, különösen a lányának. Most azonban, hogy Ön írt, nem halogathatom tovább. Megmondom tehát most, amit korábban is akartam: ebből a témából eddig még csak rossz fakadt, el kell tehát dönteni végkép: vagy úgy szűnik meg, hogy ő elmegy tőlem, vagy úgy, hogy nem próbálkozik vele többé. A másik, tudom, nem könnyű, de ha ez választódik, akkor következetesnek kell benne lenni - és az érdekelteknek még arra is gondolniok, hogy rajtuk kívül mást is érint az ügy, annak is 1 69