Fülep Lajos levelezése VII.
Levelek
3168. BOGNÁR JÁNOSNÉ - FÜLEP LAJOSNAK [Zengővárkony,] 1970. II. 5. Kedves Professzor úr! A sok pénzt megkaptam, nagyon köszönöm. És még külön köszönöm az újság cikket, 1 amelynek igen megörültem. Én is csatlakozom a születésnapi köszöntéshez, hogy még a gazdag, mérhetetlen tudását adhassa az emberiség számára sokáig. Azt vettem még ki belőle, hogy egy nagyobb müvet 2 készít a Professzor úr, melyet én is szeretnék megvenni, csak tudjam meg, mikor kerül kiadásra a könyvesboltba. Már a nyáron is, mikor Dutka Mária írt az újságba,' mert az egy vasárnapi számban volt, már az is írt a Professzor úr könyvéről. Még egyszer köszönöm, hogy rám gondolt. A kislány, a kis Juditka 4 nagyon szépen fejlődik, főleg észben nagyon okos kis lánynak találom én, szinte felnőttesen lehet vele beszélni, mindent tud. Egyébként kis vékony kicsi lány, csak kis okos, nem tudom, marad-e az mindig. Sok szeretettel üdvözletünket küldjük Bognár Jánosné A helynév a feladóból. MTAKK Ms 4585/172. Kézírás postai levelezőlapon. Címzés (nyomtatott bélyegző:) Fülep Lajos Budapest II., Széher út 22 Feladó: Bognár Jánosné Zengővárkony 'Ld 3167/1 vagy 3163/2. 2 Ld. 2510/5. 4 Dutka Mária: A „Vasárnap" és Arnold Hauser. [Beszélgetés Fülep Lajossal.] = Magyar Nemzet 1969. VIII. 3. 19. 4 Ld. 2838/4. 3169. BRÓDY DÓRA - FÜLEP LAJOSNAK [Bp.] 1970. II. 8. Kedves Professzor úr, nagy örömet szerzett válaszával.' Ugyan büszkén elutasítottam a tolakodás látszatát, de szívem mélyén reméltem, hogy sikerül valami kis kapcsolatot teremteni azzal a régi világgal, amely elveszett barátaimat jelenti. Nekem ez a világ valóságosabb, mint ami tegnap történt. A „továbbfejlesztés" bennem is megakadt, mint a szálka. De van ott egy-két más pikantéria is. Azért is hálás vagyok, hogy munkám után érdeklődik. Csak az a baj, hogy rengeteg könyvet csináltam és csinálok - és legalább 2-3 tucatnyi van, amit szeretnék okos kezébe letenni és várni a „pofont". 2 - Már 20 éve mint alkalmazott dolgozom, ami tömeget is jelent. Az elmélyedés, a delikát problémákra való vissza-visszatérés sajnos lehetetlen. Ami nem 529