Fülep Lajos levelezése VII.

Levelek

(Ezt a mélymagyar talajgyökeret mindig utáltam, bár az Ön cikkében említett pajzánságokról nem is tudtam.) Miért ez lenne Imrére a legjellemzőbb? Szakadatlan panaszkodás kiadói, anyagi túlterheltségi okok miatt. Kner-Gyoma, Gyoma-Kner. Hisz' ez nem igaz. Legalább is az igazságnak csak kis része. Végig reméltem, hogy jön valami más, de nem igen jött. Nekem magamnak egy nagy csomag olyan levelem van Imrétől, amiből tankönyvet lehetne csinálni. Minden probléma azonnal felelt, legtöbbször azzal: nem érek rá röviden írni... de következtek hosszú oldalak esztétikai, technikai tanácsokkal. Annyira távol minden személyestől és A SZAKMA imádatának megszállottságával. Legyen az a kis nyomtatványok Auflagjának tárolása a gépteremben, (úgy hívtam, hogy nyomtatvány-bölcső), vagy Ráskai Lea: A halál himnusza,

5 (még most is szégyenlem, pedig pár év előtt Londonban találkoztam berámázott lapjaival, de hát ők a Kelmscott Press- t

6 is szeretik), vagy a papírszabvány fontossága. Szépen gyűjtögettem a leveleket, mert „Levelek a nyomdászatról" címen ki akartam adni őket. 44-ben a saját „zsidó" lakásunkból, az anyám „keresztény" lakásába mentettem át a csomagot. De amint ez már lenni szokott, a lakás aknát kapott, egy év múlva, a beszakadt tetögerendák alatt, nem találtam semmit. Imre a leveleit mindig kópiákkal írta, azoknak meg kellene lenniük. Azután az 1937-es nemzetközi nyomdászati kiállítás,

7 amelyet Imre, férjemmel

8 együtt, olyan nagy lelkesedéssel csinált, hogy hónapokig se láttak, se hallottak egyebet. Kötetekre szóló levelezés, tervezgetés előzte meg, teli ragyogó ideákkal. Ezt a kiállítást külföldön még most is emlegetik, akik látták és élnek. Aki nem ismeri Imrét, (és mindig kevesebb lesz a szemtanú), teljesen hamis képet kap róla a levélgyűjtemény elolvasása után. Ez az, ami nagyon fáj, mert igazán szerettem és nagyon becsültem Imrét. A felszabadulás után 1-2 évvel könyvet akartunk róla kiadni, akkor még élt Kozma," Fitz,

1

0 Kaesz Gyula," Móricz Miklós,

1

3 Bródy. Olyan szépen akartam megcsinálni, ahogy csak tudom és ahogy tőle tanultam. Akkor Haiman Gyurka,

1

, a család nevében tiltakozott. „Nem hivatottak Bródyék, hogy Imréről könyvet adjanak ki." Erre még lehetett volna fütyülni, de hozzátette: a család még nem adta fel a reményt, hogy Imre él, egy ilyen könyv a remény feladását jelentené. Ami, szintén, hülyeség, mert élő ember munkájáról is lehet írni. De minket ez megbénított. Vártam, vártam aztán „a család" könyvét.

1

4 és ami jött, nem volt az igazi: ez a mostani pedig még kevésbé az. A tartalmától eltekintve is gyenge a kiállítása. Rossz szedés, rengeteg sajtóhiba, (főleg a német szövegben), és a tartalomjegyzék, (ami külön mániám), idegesítő. Nem is beszélve a címoldalról. Nohát, ebben a labilis lelkiállapotban, figyelmeztetett Kaesz Gyuláné az Ön cikkére." Rohantam a lapért és megtaláltam a cikkben mindent, ami bennem addig kialakulatlan viszolygás volt. Szépen, logikusan, fekete fehéren. Persze, ezerszer jobb lenne, ha ezt a cikket nem kellett volna megírni... Ezt szerettem volna elmondani és köszönöm, hogy lehetett. Bár nem kértem, és így nem kaphattam Öntől engedélyt a levél megírására, és nem is várok rá választ.

1

6 Jó az, hogy volt kinek panaszkodni. Én a „Bródy doktorék" ittmaradt rosszabbik fele vagyok. Imádom és csinálom a könyveket, míg végleg el nem hülyülök. És még azután is, mert nem fogom észrevenni... Mások se. Szeretettel és régi nagy tisztelettel üdvözli: Bródy Dóra 517