Fülep Lajos levelezése VII.
Levelek
Fodor András a következőket írja: „Fülep [...] elmondja friss kalandját. Jelentkezett nála egy Guda. Buda vagy Duba nevű próféta olyan hajjal, amilyet most a lányok viselnek, miből, ha megrázzák, olykor kilátszik az orruk vége. Levelet hozott neki, s verseit mutatta. Szörnyülködve jellemzi őket [...]." (Ezer este... II. 445.) 2778. WEÖRES SÁNDOR-FÜLEP LAJOSNAK Bp. 1965. VII. 4. Kedves Lajos Bátyám, különös álmom volt. Utaztam a Föld körül, egyre többször és bámultam, hogy a földkörüli út milyen rövid ideig tart. Végre megláttam, hogy a földgömb kicsi, mint egy ház. Aztán mégkisebb lett, már utazni se lehetett rajta, állni se. Mellette lebegtem, a fóldlabda pedig orrom előtt úszott. Aztán észrevettem, hogy testem méregzöld, torkom és kétágú nyelvem paprikapiros. Kígyó vagyok. A fóldlabda nagyobb volt, semhogy emberi szájba férhetne, de rugalmas kígyó-álkapoccsal könnyedén bekaptam, tűhegyes fogaim közt tartottam. Le akartam nyelni; már előre éreztem, hogyan fogja kiduzzasztani bárzsingomat, aztán hasamat, amint majd lefelé vándorol bennem. De valami külső erő megbénított, nem bírtam nyelni. Végül hazafiasan és nagylelkűen eszembejutott: hiszen ez a saját otthonom, nem szabad elpusztítani. S felébredtem. Az itt küldött szonett, 1 nem tudom, nem függ-e össze ezzel az álommal; témailag semmiképp se. Olyasmit próbáltam benne, hogy a versben ne legyen gondolat, kép, zene, semmi megnevezhető, csak a szavak mennél nagyobb súlya, és egyetlen mondat, melynek izületeiben szikrázik tovább s tovább az alig konkretizálható idea. Az igért „Hid"-at 2 a napokban küldöm. Minden jót! Hálás szerető tisztelettel Sanyi. MTAKK Ms 4591/148. Kézírás. Címzés: Dr. Fülep Lajos professzor úrnak Budapest II. Széher út 22 Feladó: Weöres S. Bp. II. Törökvész út 3IC. 1 Mellékelve: Spira. (Autogr. MTAKK Ms 4591/149.) 2 Híd. Irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat. 1934-ben alapították. Novi Sad (Újvidék). Fő- és felelős szerk. Ács Károly. Weöres az 1965. I. számot küldte el FL-nak, valószínűleg azért, mert a szám képzőművészeti mellékletként ifjúkori barátja, Hincz Gyula rajzait közölte. Weöres-mű 1965-ben nem jelent meg a lapban. 2779. FÜLEP LAJOS - BOGNÁR JÁNOSNÉNAK Bp. 1965. VII. 12. Kedves Komaasszony, hát hiszen már mentem volna, s mennék is, csak idő ne volna ilyen veszett - nem lehet a következő napra se tervezni. Amint egy kicsit megállapodik, megyek. Akkor átveszem az 261