Fülep Lajos levelezése VI.

Levelek

többször forduljon kisebb kosár, mint hogy a nagyobb miatt a vámházba kelljen menni. Kü­lönben is, azt hiszem, meg van állapítva mindenből a legnagyobb küldhető mennyiség, le­hetőség szerint alkalmazkodjunk hozzá. Az ide küldött dobozokat visszaküldjem? Ha majd meglesz a háztartás, egyebet is fogok kérni: tojást, baromfit etc. Ha elérkezik a költözés ideje, megírom, de addig is remélem, váltunk még levelet - most, hogy a nehezén túl vagyok, könnyebben fogom rá szánhatni magam, de meg szeretném is, ha új állapotáról tájékoztatna, jó-e vagy nem. A húsvéti vakáció idejére terveztem a lemenetelt, 7 de hát, amint tudja, a vakáció elillant. A nyáron mindenképpen menni akarok. Talán összekötöm harkányi időzéssel, mert rám is fér a fürdő, csak azt nem tudom, hova megyek majd, Hévízre-e vagy Harkányba. Nem tu­dom, Harkány nem nagyon kényelmetlen-e. Hévízen a Balaton is igen csábít, amit igen szeretek - ha már a tengerre nem jutok el... No most már aztán búcsúzom, mindnyájuknak jó ünnepet és más jót is kívánva szívből üdvözli Fülep Lajos Magántulajdonban. Kézírás. Zengővárkonyba írt levél. ' Ld. 2077. sz. 2 Császár Jánost, mivel nem mondott le a kántorságról, előbb Szellőre, majd Nagypallra helyezték át. 3Ld. 2077/7. Császár János FL 1947-es eltávozása után gondolt arra, hogy áthelyezteti magát, amikor nem az általa támogatott Szemenyey Sándort választották meg lelkésznek FL helyére. 4 Nem maradt fenn Császár Jánosnak az a levele, amelyben érdeklődik, részt vett-e FL a Magyar Dolgozók Pártja 1951. II. 24— III. 2-i kongresszusán. 5 Ld. 2076/3. 6Dohnányi Ernő (1877-1960) zongoraművész, zeneszerző, karmester, zongorapedagógus, a Zene­akadémia tanára. 1945-ben Ausztriába, 1948-ban Argentínába, 1949-ben az USA-ba emigrált. A villa, amelynek kertre nyíló három szobás lakásába FL ekkor beköltözött és ahol haláláig lakott, 1928-ban épült. 7 FL 1951-ben sem Zengővárkonyban, sem az említett fürdőkben nem járt. 2083. HAMVAS BÉLA - FÜLEP LAJOSNAK [Bp.] 1951. V. 10. Kedves Bátyám, - szentendrei tartózkodásom 1 ideje úgy látszik lejárt és útban vagyok a visszatelepülés felé. Ügyesbajos dolgaim közepette arra gondoltam, hogy esetleg egy kisujj-mozdulattal tud­nál rajtam segíteni. Mikor tehetném tiszteletemet, igen rövid pár percre? Értesítésedért kü­lönösen hálás lennék. Pünkösd utáni napok valamelyikén? Igaz tisztelettel, híved Hamvas Béla 34

Next

/
Thumbnails
Contents