Fülep Lajos levelezése IV.

Levelek

egy harmadik, nagyobb kitüntetés is, amelyet egy feljebbvalója rosszindulatból elsik­kasztott. Ha ez véletlenül nem a harmadik, hanem a második kitüntetéssel történik, akkor nem tudjuk megmenteni vállalatunkat, amely hosszú évtizedek óta termelésének háromnegyedét, néha több részét is közhivataloknak szállítja. - Nem hinném, hogy a jövőt szolgálja az a berendezkedés, amely a teljesítménytől függetleníti az érvénye­sülést és attól félek, igen rossz kihatása lesz ennek a következő évekre. Máris észre le­het ezt venni a fiatalságnál, amely egyáltalán nem igyekszik megfelelő teljesítménnyel rászolgálni az előmenetelre. De ez a téma nem alkalmas a levélben való megtárgyalás­ra. — Önnek van annyi fantáziája és emberismerete, hogy el tudja képzelni, milyen helyzetek és viszonyok adódnak ebből az üzemek falain belül... Inkább arról írok, hogy milyen felejthetetlenül gyönyörű volt a tavaszi utam. Szé­kesfehérváron megnéztem a püspöki könyvtárt, egy rendkívül kedves úr, Kuthy Ist­ván, 7 volt Eötvös-kollégista, pápai kamarás az igazgató, ő volt szíves mindent meg­mutogatni. Veszprém is felejthetetlen s nagyon érdekes a környéke. Zirc kevésbbé volt érdekes. Pannonhalmai látogatásom azonban olyan mély benyomást hagyott bennem, hogy sohasem fogom elfelejteni. Rendkívül kedvesen is fogadtak, meghívtak ebédre, éppen nagy társaság volt együtt, mert a benczésplébánosok voltak bent lelkigyakorla­ton s egy visszacsatolt plébánia küldöttsége volt ott. Felejthetetlen benyomás volt a régi refektórium benne a feketeruhás tömeggel. Azt gondolom, hogy felekezeti különbség nélkül minden magyarnak el kellene életében egyszer legalább zarándokolni Pannon­halmára. Én eddig a történelmi Magyarország emlékeiből nagyon keveset ismerek, mert a háború előtt nem tudtam utazgatni, az elszakított területekre pedig nem tudok menni, nem tudtam rá elszánni magam soha. Az Alföld pedig olyan kevés tradíciót őriz s építészeti emléket úgyszólván semmit sem. Nagyon érdekes volt Győr is, ren­geteg szép könyvet láttam a szemináriumi könyvtárban s nagyon szép Esztergom és gyönyörű onnan a dunai út Pestig, ahol szintén nem jártam még, illetve eddig - hajó­késés miatt, - csak éjjel mentem arra. Bár volna időm és lehetőségem arra, hogy bejár­hassam lassanként az országot. Pécsre is milyen jó volna még egyszer elmenni. Akkor nem nagyon sokat láttam a környékből, mert Fitz-cel 8 beszélgettünk és inkunabulumo­kat nézegettünk, csak egy pár nagy sétát tehettem. Mindig azt vártam, hogy a gyere­keimmel 9 mehessek el egyszer nagy gyalogtúrára, de a betegség és a postoperációs ál­lapot ezt lehetetlenné tette. Az idén már jól bírtam a túrázást, hálistennek, de most az idők olyan bizonytalanok. ­Borzasztó dolgok történnek a világban. Kiszámíthatatlanok a következmények. Úgy érzem, naponta rengeteg érték pusztul el, s ha igaza van Önnek abban, hogy új, jobb világ születik, akkor ennek bizony igen nagy ára van. De én is úgy érzem, hogy lassan válaszútra érünk és el kell dőlni mindennek. Csak azt nem tudom, kik csinálják meg az új világot. A mi elkallódott, fáradt és csalódott, szerteszórt generációnkra nem lehet számítani, a fiatalok között pedig nagyon kevés értéket látok. Sokszor úgy érzem, nin­csenek az országnak erkölcsi és szellemi tartalékjai. Amit a német szaklapokból látok, az a rohamos süllyedést mutatja. Itt is felbomlóban vannak a szakma szervezetei, új emberek nyomulnak előre, akikről nem sokat tudok, amit tudok, az nagyon szomorú. A napokban elővettem a Könyvnyomdászok Szakköre 1900-as évekből való Évköny­69

Next

/
Thumbnails
Contents