Fülep Lajos levelezése IV.

Levelek

rázó szöveggel fölszerelnem. Hátra van még a név- tárgy- és helymutató, jó 2 ívre terjedő nem kissé fáradságos munka és az előszó. Nem szívesen vállaltam ezt a munkát, mert nem szeretek fordítani (túlságosan nagy igényű vagyok fordításokkal szemben), de rákényszerített az anyagi szükség és rácsábított a viszonyaink között szokatlanul kedvező honorárium. Még sem harapok belé, ha az a meggondolás nem ösztökél, hogy hasznos szolgálatot mívelek ennek a klasszikus könyvnek jó fordításával. Persze, hogy jónak sikerült a munkám, azt nem merném állítani. Bizonyos csak az, hogy mindent megtettem, ami tőlem telt. Nem kíméltem magamat. A kiadó nagyon sürgetett és a nyomda fokozta a tempót. Bizony így egy levélírásnyi időt sem tudtam kiszakítani a nap 24 órájából, már pedig hosszú levél készülődött bennem a Maga számára. Azóta azután sok minden mondanivaló egyszerre értelmét vesztette. Be akartam például számolni arról, hogy a vállalat az utolsó percben mégis „kegydíj"-at szavazott meg nekem, a volt fizetésemnél mindössze ötven egynehány pengővel kisebb összeget. Egy ideig ezt hiánytalanul meg is kaptam, de febr[uár] utolsó napjainak egyikén a Közérdekeltségekre Felügyelő Hatóság (hogy mondanák ezt vaj' németül?) vétót jelentett be ellene, mert a vállalat formahibát követett el. Magam jártam el a dologban és sikerült elérnem, hogy letiltott márciusi illetményemet mégis folyósították és megnyugtató ígéretet kaptam, hogy az ügyet nem fogják rosszindulatúan kezelni. De hát ezek - és minden egyéb - március huszonegyedike óta tárgyát és értelmét vesztett dolgok. A vállalatnak egyszerűen kitekerték a nyakát, s a „kegydíj" nem kötelező valami. Milyen szerencse, hogy a Burckhardtot elvégeztem. Most üres kézzel indulnék az elkövetkezendők elébe. így három hónapra valóm mégis van, s három hónapnál tovább hihetőleg nem tart már ez az élet. Ez a nyomorult, rongyos és szennyes élet! Óh, mennyire kikívánkozom belőle. Mennyire szeretnék nem lenni. De úgy is vagyok már, mint az agonizálok, akik féltudattal a másvilágon járnak és derengeni látják benne azoknak alakját, akik rég elmentek előtte és akik olyan kedvesek voltak neki. Szegény drága húgom

2 emlegette, amikor már nem ismert meg közülünk senkit, a kedves halottjait és beszélgetett anyánkkal.

3 Nekem álmomban jelennek meg kedves halottaim, mint máskülönben csak messzi útjaimon, amikor hetek hosszant távol járok és végtelen magánosságban élek. De, én sajnos, nem vagyok eszméletlen. A hozzám közelvalók közül eddig senkinek sem történt baja. Mass.[imo] del Pino,

4 aki miatt leginkább nyugtalankodtam, egyelőre bizton van. Még nem is keresték. A város természetesen tele rémhírrel, mint mindig, valahányszor befogják a sajtó száját és tájékozatlanul hagyják a közvéleményt. La macchina guerresca in piena funzione. Nelle vie non cessa il rombo dei carri infernali, i ponti tutti occupati di canonieri ed i cari ospiti abbondano in città. Fra giorni usciranno gli ordini del nuovo governo. E vedremo. Káldor György

5 orosz fogságban van. Ő maga küldött hírt róla hozzátartozóinak. Néhány héttel előbb Szegi Pál,

6 a Pesti Hírlap munkatársa találkozott véle künn, s azt beszélte róla, hogy a megzavarodott lelkű ember hatását tette reá. Megdöbbentő volt. De a fogság nyugalma remélhetőleg helyre hozza majd. Milánt

7 hónapok óta nem láttam. Maga bizonyára többet tud róla, mint én. Csak annyit hallottam, hogy naplójegyzeteit javában diktálja gépbe és hogy a Hungária igazgatója, Bródy László

8 dr. el van ragadtatva tőlük. Ő is vállalta kiadásukat. 525