Fülep Lajos levelezése IV.

Levelek

az lesz az áldozat. Tisztán látni, hogy Finnország is az olasz sorstól retteg, pedig ő nem fekszik annyira az események országútján. Borzasztó lenne, ha a Balkán felől fenyegető események a Dunamedencében bontakoznának ki, itt ütköznének meg az erők. Nekünk nincs hová visszavonulni ebben az esetben s ez a pusztulás jóvátehetetlen károkat okozna az egyénnek és a nemzet egyetemének is. Attól tartok, hogy ettől csak csoda menthet meg bennünket, a szó szoros értelmében véve. A múlt hetekben véletlenül többféle hír jutott el hozzám. Volt egy német szakfolyóirat, amely legalább hetven éves, már 1894-ben írt először Apám nyomtatványairól, a régebbi vezetőivel a lapnak személyes kapcsolatot is tartottunk fenn, az alapító és szerkesztő már régebben meghalt persze, a másik a főmunkatárs 90 éves, régen kivált onnan. Most már régebben össze volt olvasztva más lappal, s nekünk nem járt. Decemberben rendeltem egy pár régebbi kötetet, a személyzetnek szemléltető célokra. A válasz: „unser ganzer Verlag ist durch Feindeseinwirkung total vernichtet." Egy másik hír: az Archiv für Buchgewerbe,

9 a szakma legelőkelőbb és legnívósabb szakfolyóirata közölte, hogy a november-decemberi kettős szám előállítása közben tűzkárt szenvedett, majd később jelenik meg. A német folyóirataim közül egyik sem jön már régen. Nem tudom, jártál-e Leipzigben. A Johanneskirche mögött (előtte van a LutherMelanchton szobor, mögötte a Johannes-Friedhof, sok nagy ember temetkezési helye) terült el Reudnitz,

1

0 a „graphischer Viertel", ahogy ott hívták, Brockhaus, Teubner, Meyer, Spamer, a Buchhaendlerbörse, a Meisterschule, és újabban a Deutsche Bücherei és a Deutsches Museum für Buch und Schrift, több száz nyomda és kiadóvállalat, stbi telephelye. Állítólag - mint ezt a Magyar Nemzet nemrég megírta, - alig létezik már. Kislányom" pl. képtelen megszerezni a kottákat, amikre szüksége van. Azt hallottam, hogy már rég kitermelték a raktárakból a kották eredeti lemezeit a fém miatt, de most már nem lesznek meg az elraktározott mintalenyomatok sem. - Múlt héten Pesten hallottam, hogy egy igen jó barátom, Hans Schaefer, frankíúrti nyomdász, a legjobb német nyomdászok egyike, kb. kortársam, aki 1937-ben a budapesti kongresszus idején feleségével együtt le is jött Gyomára, meghalt s a gyászjelentés szerint nyilván bombatámadás következtében. Azt is hallottam, hogy a Rud.[olf] Becker cég is megsemmisült. Ez a cég volt a legnagyobb vállalat sorzók, apró szerszámok és felszerelésekre a mi szakmánkban, de amellett szakkönyvkereskedő is, akinél számos másutt már nem kapható régebbi kiadású szakkönyv készletei is el voltak raktározva. Ezzel a szakirodalom egy pótolhatatlan része vált semmivé. Nem is az anyagi kárról van itt szó. A Schaefer-féle emberek és a szakirodalom, a múzeum, a gyűjtemények és a régi üzemek megsemmisülésével olyan hagyománykincs vész oda, amelynek elveszése források eltömődését jelenti. - Ezzel tán materiális értékben az én könyvtáram tízszeres vagy százszoros értékre növekedett. De ez nekem nem öröm, hanem borzasztó veszedelem. Azt jelenti, hogy ha elveszne vagy megsemmisülne, igen nagy részét soha többé nem volna lehetséges megszerezni. Van azonban más jelenség is. Gépeim rohamosan romlanak, betűim ijesztően kopnak el. Az utánpótlás lehetősége pedig egyre sorvad. Hiszen ha ez a dolog tovább tart, 495