Fülep Lajos levelezése IV.
Levelek
Mit tegyen az ember? Kezdje már most, hogy hanyagoljon el mindent, hagyjon mindent szemétté, ócskavassá válni, szüntesse be az üzem lelkiismeretes és gondos ápolását és inkább minden tartalékot vonjon ki belőle, hogy a gyerekeinek pénzt hagyjon, vagy folytassa tovább a lelkiismeretes karbantartást, minden mozgósítható tartalék beépítését, amit a mai viszonyok szükségessé tesznek, mert a lecsökkent forgalom mellett nem lévén meg a normális jövedelmezőség, a tartalékok harcbavetésével lehet úgy-ahogy a színvonalat fenntartani. Vagyis: áldozza fel a családja részére rezerválandó tartalékokat az ember azért, hogy az üzem a más prédájává váljon s maga hátvéd nélkül maradjon egy szerencsétlen fordulat esetén? És lelkileg: hitesse el a gyerekekkel továbbra is, amiben eddig nevelte: hogy magyarnak, hívő és bízó embernek kell maradnia, akinek jóban-rosszban ki kell tartania s tovább is készülnie kell arra a pályára és feladatkörre, amerre születése és körülményei predesztinálták? Olyan abszolút becsületes és jóhiszemű, annyira minden vágya kis gyerekkora óta ez a feladatkör, hogy állandóan hazarimánkodná magát Pestről, alig akar visszamenni a szünetek után és még az apró gyerekravaszkodások erejéig sem tud jogosulatlan előnyt igénybevenni, teljesen kiszolgáltatott a hazudni- és színlelninemtudásában. Dobjam oda áldozatul annak a vak véletlennek, hogy eltölt éveket az itt szükséges és sehol másutt fel nem használható dolgok megtanulásával és aztán mégis el kell kotródnia innen, hiszen egyelőre legfeljebb nyomdai munkás lehet, ameddig ki nem terjesztik az arányszámot a fizikaiakra is, ami a közszállító üzemekre nézve miniszteri rendelettel már meg is történt néhány hónap előtt? - Mit teszek, ha felbukkan benne a gondolat, hogy nem szabad jóhiszeműnek és tisztességesnek lennie, mert ez életveszélyes? Most erre képtelennek tartom, az anyjuk 9 is és mindkét gyerek is kijelentette, hogy nem tudna másutt élni, nem akar menni semerre sem és inkább itt nyomorog, mint másutt. A kislányom 1 0 most végzi a második akadémiát, a legjobbak között van az osztályában, egyszerre tanulta meg a Bartók-Kodály féle kis népdalokat a beszéddel, napi hat órát gyakorol, tanul szorgalmasan, szintén nyolc éves kora óta s feltétlenül számolnia kell azzal, hogy még magántanítással sem foglalkozhat majd, mert nem veszik fel a kamarába. — Nem akarom Önt ezekkel tovább szomorítani, hiszen azt is felelheti természetesen, hogy hány százezer magyarnak megy nagyon rosszul a sora sok-sok esztendő óta, s nincsen meg a lehetősége arra, hogy a gyerekeit nevelje. De én ezektől soha életlehetőséget el nem vettem, sőt inkább adtam nekik. A múlt évben 86.000 p[engő] munkabért fizettem ki Gyomán, amiből úgyszólván semmit sem kerestem meg innen, hanem mind máshonnan hoztam ide s ha nem volnék, akkor ezt mind Pesten, városban költenék el a megrendelőim. Nem is szólva arról, hogy az itteni munkabérekre hogyan hat ki a példa, amit nyújtok. Személyzetem nagyobbik része itteni leányokból és fiúkból áll, akiknek ha itt nem volnának, fele vagy harmada sem volna az évi keresete, mint így. — És ha nem követnének el bizonyos oldalakról mindent ellenem, akkor legalább ötven százalékkal volna nagyobb a létszám nálam és vagy húsz százalékkal magasabb a bérek színvonala. Nem tudom semmiféle szempontból úgy nézni, hogy ne lenne hasznos és fontos éppen annak a magyarságnak a szempontjából az, amit csinálok s ne lenne helyes, ahogyan csinálom. Igen hamar bebizonyosodik majd ennek az 43
