Fülep Lajos levelezése IV.

Levelek

1484. FÜST MILÁN - FÜLEP LAJOSNAK Bp. 1942. XI. 9. Drága Barátom, de megszégyenített. A helyzet a következő: Néhány hónap előtt azt írta nekem: innék, ha volna borom,

1 - ilyesmit. Erre Erzsikém, a feleségem

2 felvette a telefonkagylót s rendelt néhány üveg igen jó, no de igen jó bort. Megjött a bor, erre nem volt láda. Lévén az én kedves feleségem igen gyors az elhatározásban, de igen lassú és gyönge a kivitelben. Néhányszor szóltam neki: - mi lesz a Fülep-féle borral? - Jó, jó ne kínozz. - Elhallgattam. - Néhány hónap múlva kérdem - Látod, hogy beteg vagyok, - azt mondja s ez, sajnos igaz volt. Mert, hogy nekünk mennyi és mennyiféle bajunk volt az idén, le nem írhatom. Először: az aggodalom bizonyos elvekért, aztán a beszerzés nehézsége, én kórházban voltam, a feleségem, - üzletasszony lett a szegényke, hogy megélhessünk, - a feleségem agyonfáradva, akkor egy nap elesett az irodájuk vaslépcsőjén, megsértette a térdízületét, (miután félév előtt operálták ugyanazt a lábát, izom alatti gennyesedés miatt s miután újból operálni kellene, sajnos, mind a két lábát nagy visszeres fájdalmak miatt,) - no, szóval, hat hét fekvés, erre a Burow-oldatos borogatások kimarják szegény kis lábát, erre újra fúrunkulózis ugyanezen a lábon, (miután előzőleg már leküzdöttünk nagy-nehezen egy fúrunkulózist előbb hormon-injekciókkal aztán vakcinával,) - no de mit folytassam? Isten gondoskodik róla, hogy el ne lustuljunk. - Mi lesz a borral? - kérdeztem időnként. - Ne nyugtalankodj, jön Lajos napja, augusztus 25-dike, akkorra elküldjük, az legalább szép figyelem lesz. - És így tovább. Utoljára négy nap előtt kérdeztem, (most számítottam ki, hogy négy nap előtt,) akkor leverten azt felelte szegényke: - Előbb a függönyöket kell felraknom, mert hogy néz ki így a lakás? És az ő szobája, ha eljön, épp ott nincs most függöny. - De mit mondjak? Fel is mászott beteg lábával a létrára és felrakta legalább a Maga szobájában a függönyt. (Mert én ugyan minden munkát elvégzek, kalapáccsal, füróval, benzinlámpával, de a függönyöket felvarrnom nem szabad, mert az „kényes dolog". Holott nem is kényes dolog, jobban csinálnám, mint ő, de hagyjuk ezt. Féléve nincs ebben a szobában függöny.) — És ha eljön, minek küldjük akkor a bort? Hogy néz az ki? Mintha marasztalni akarnám, hogy ne jöjjön. Majd beleteszem a pakktáskájába, ha itt lesz. De most aztán leverten álldogált az alma előtt. - No látod, - mondtam én. - Látod, milyen szamár vagy? Mert ha most akármit csinálsz avval a borral, az mind utálatos lesz, mert olyan, mintha viszonozni akarnád az almát, azt pedig útálom. Ha ugyanabban a ládában küldöd vissza, - milyen pofája van annak? Ennyit küldtél, ennyit küldök. Mert láda még most sincs, ugy-e? (Beszereznem, megrendelnem ugyanis nem szabad semmit, mert én gyermek vagyok, engem becsapnak.) - De, mondom, a legfőbb baj az, hogy az ilyen kedves és megható figyelmet, hogy nekem savanyú almát küld, az ember most gyorsan viszonozza. - Majd karácsonyra talán, - nyögte végre szegényke tűnődve s egyben bocsánatkérőn, - de meg vagyok győződve róla Barátom, ha nem veszem energikusan kezembe a kalapácsot és nem ácsolok össze egy ládát, 295