Fülep Lajos levelezése IV.

Levelek

a házban? Jó volna a kisszobában még egy konnektor, mert nem lehet rendesen gépelni, sötét van, essünk neki. Mi az nekem egy kis falvésés? Bergmann-csövet bele, két dobozt, kész. - Viszont a ház előtti külső lámpának jelzőlámpácska kellene idebenn, a múltkor is két napig szüntelenül égett, égve felejtették... - mi az nekem? Essünk neki! - És így tovább. A tökélyek őrültje vagyok, drága Barátom, s ebbe bele lehet ám gebedni. Bele is gebedtem. Lévén itt a pusztulási tendencia oly óriási... nincs az a lihegés, amely versenyt futhatna vele. Kezdi a házát építeni, már reped, törik, morzsolódik, szakad, alig hogy belekezdett, - mintha csakugyan az ördög vetne gáncsot s aki erre figyel, annak egy perc nyugta sincs. Egy írlandi öregember járt néhány évig hozzánk, (meghalt Isten nyugosztalja, nagyon szerettem,) az áldott, édes Fegan bácsi magyarázta nekem mindig: - Don't be particular! Egy kastély akkor is kastély, ha megvan repedve az egyik ablaka! És egy zsebóra akkor is zsebóra, ha be van horpadva. - Megsimogattam, megöleltem, igazat adtam neki s aztán folytattam úgy, mint azelőtt. Mivelhogy ami a vérben van... és ha második természete is az embernek, - én ugyanis lusta ember volnék eredetileg, megintcsak az Isten úgy segéljen. És nincs nálam szorgalmasabb! Ötvennegyedikben vagyok, törődött, állandóan fáradt, (aktív, fájó fáradtságban szenvedek,) — s amit én most dolgoztam! Nem hittem volna, hogy erre még képes leszek. Tizenkét-tizennégy órát naponta, - ötperces ebéddel, - s négy-öt napot így egyfolytában, csak épp, hogy aludtam, vagy nem-aludtam, szóval lefeküdtem, - s csak akkor dőltem ki négy-öt nap után. De nem untatom tovább e nekem érdekes, de Önnek talán egyhangú vallomásokkal. - A következő két címet variálom most magamban: Fények a pokolban. Takéter kapitány feljegyzéseiből. Vagy: Egy rossz asszony története. - A Takéter-névnél, azt hiszem, megmaradok. - A nevekért is köszönet, jók, csak nem jól illenek az emberemhez. (Bizonyos hangzási képzeteim is vannak persze vele kapcsolatban.) Különben az is lehet, hogy az Ön Tacketje után jutottam a Takéter-hez. Mégpedig „é'-vel, törjék rajta a fejüket, hogy mért? Most még egy kicsit dohányzom, - jutalmul. Nikotex-Mirjamot, a javából még kéthárom hétig. Mert: amíg dolgoztam, nem lehetett abbahagyni, mert nem tudok egyszerre költő és próféta lenni, valami kis öröm is kell az embernek, különben megreped, (testi örömöt, életörömöt gondolok,) - s most: csak nem kínzom magamat ennyi munka után? Valami jutalom is csak kell s ami a fő: nyugalom. Márpedig milyen nyugalom az, ha nem dohányzom? Csak aztán mégis be kell telni a végzetnek, sajnos. Hozzá kell kezdenem az elvonó-kúrához, amely végleges eredményű legyen s ennélfogva rettenetes is lesz. Nekem az, egy kis halál. Mert jó dohányos voltam, mindennél jobban szerettem, ha füsttel van teli a szobám. Még a vizi-pipát is megpróbáltam. S most vége. Még két hét. Éjszaka van, hogy e levelet írom, teljes csönd és én úgy szívom ez utolsó cigaretták egyikét, mintha nemcsak a gondolataimat, a lelkemet is onnan szívnám. 183