Fülep Lajos levelezése IV.

Levelek

tréfás és csúfondáros megjegyzésekkel spékelték meg. Gellért mellett ültem és meg nem állhattam, hogy halkan ezt ne mondjam neki: - Ez a népszavazás-szerű szerkesztés okvetlenül zsákutcába visz. Kinek lesz kedve valami szándékával, vagy ötletével előállani, ha annak teszi ki magát vele, hogy lehurrogják, vagy diákosan kiröhögik? Gellért, megkérdezésem nélkül jónak látta ezt a megjegyzésemet, értelmét kissé meghamisítva, a plénum elé támi. Úgy mondta, hogy helytelennek látom a lapszerkesztés demokratikus módját. (N.[ota]b.[ene] Gellérttel igen elégedetlen vagyok, noha nagyra becsülöm mint költőt és szeretem, mint barátot. Derék jó embernek tartom. De kétségbeejtő az önállótlansága és az alkalmazkodása a többséghez, vagy a vezetőséghez. Osvát

1

3 mellett teljesen más szerkesztési elveket vallott magáénak, mint mostanság. Az éretlenség kritikátlan kultusza a mostani viselkedése, holott az volna a feladata, hogy a maga tapasztaltságával vezetője és irányítója legyen az olyan fegyelmezetlen gondolkodású fiatalembernek, mint Illyés.) Gellért enunciációjának nem lett visszhangja. Másra fordult a beszéd. A munkatársak vetekedve igyekeznek Illyés újságíróellenszenvének kedvében járni. Szabó Zoltán

1

4 arra vállalkozott, hogy miként Keresztury Dezső

1

5 az újságok színikritikusait, ő az újságok irodalmi rovatát szerkeszti ki. Egy hónapig figyeli, hogy mit és hogyan írnak a lapok könyvekről és irodalmi kérdésekről, s akkor idézetek sorával csúffá teszi őket. Nem rossz gondolat. Sokkal szerencsésebb, mint Kereszturynak az az ötlete, hogy egy sornyi színésszel és színésznővel kellene megíratni viszonyukat bizonyos szerepeikhez. Itt Schöpflin,

1

6 aki meggyöngült hallásának oltalmában is egy szót sem szólt eddig, megjegyezte, hogy veszedelmes dologról van szó, s nem is sikerülhet a megvalósítása. Mások is ilyen véleményen voltak, s maga Keresztúry is elejtette ötletét. Megérkezett a hangos Cs. Szabó László,

1

7 s én nem sokkal utóbb távoztam. Tegnap este ott voltam a Zeneakadémiában, a Babits-estén.

1

8 Bizony nem szívesen mentem, s ha Gellért jegyet nem küld, elmaradtam volna róla. Nem szeretem a hanggal szóló irodalmat, mert nem bírom elviselni a rossz szavalatot. Már pedig minden színész rossz szavaló, és nem csak a színész. Időnként valósággal szenvedtem. Nem tudom, kinek a lelkét terheli az a példátlan ízléstelenség, hogy valami Nagykovácsy Ilona

1

9 nevű diseuse-zel énekeltettek el néhány megzenésített babitsi költeményt. Képzelje el ezt a jelenetet: a teremben egyszerre elalusznak a lámpák, előbb a pódium felett lógók, azután a mennyezetiek. Ugyanakkor kigyullad a zongora lámpája, a következő pillanatban pedig a karzat fölött elhelyezett reflektor rikító fénykévét sugároz a pódiumra. A fénykévébe egyszer csak beleugrik egy fantasztikus ruhájú nő és táncolólebegő mozdulatokkal megy a zongora felé. A fény végigkíséri. S aztán énekelni kezd kialudt és feneketlenségben megalvadt hangján. Hozzá fogható csúf ábrázatot színpadon még nem láttam. Annyira csúf volt - csontos idős arcával, rettentő száj vonalával hogy fejemet mélyen lehajtva hallgattam énekét. Rosszul esett ránéznem. És micsoda ének volt. Fel-felkurjantott, az ember nem tudta, miért. És megjátszotta a költemény tartalmát, azaz hogy azt, amit ő annak értett belőle. 1/2 9-kor kezdődött és 1/2 12-kor 176