Fülep Lajos levelezése IV.

Levelek

Igaz! a megvételre följegyzett könyvek között szerepel a „Keresztül-kasul az éle­temen" is. 5 Nem azért kívánja ezt a könyvet, mert az én téves tájékoztatásomból azt hitte, hogy benne foglaltatik Babitsnak a nemzedéki ellentéttel foglalkozó tanulmá­nya? Ha igen, akkor sietve javítom a hibát: a szóbanforgó értekezés B.[abits] utolsó kötetében jelent meg, az „írók két háború közt"-ben. 6 Fenyőt 7 még ezen a héten fölkeresem hegyi várában. Eddig azért nem tettem, mert a múlt héten Babitsnét 8 látta magánál vendégül s nem akartam alkalmatlan lenni sen­kinek. Itt olyan gyászosra változott az idő képe, hogy téli borzongás fút végig az ember testén. Hideg szél, de milyen vad szél! és őszi eső senza fine. Várkonyban hihetőleg melegen süt továbbra is (bis auf weiteres) a nap. Addio carissimo tanti abbracci da V[ostr]o Arturo MTAK Kézirattár Ms 4586/97. Kézírás. Zengő várkonyba írt levél. Kedves Don Lodovico, itt van egy kis mutató a Fabriano-féle merített papírból. Nekem is kevés van belőle, s ezért ünnepi alkalmakra tartogatom. Ez alkalommal persze nem lehet ünnepről be­szélni, ezt a lapot azért ajándékozom, hogy gyönyörködjék benne, s próbálja ki valóban nem akármilyen minőségét. (Folytatása magyarul.) ' Elek a levél elején említett merített papírra írta FL-nak szóló levelét. 2 Ld. 1377/2. 3 Ld. 1378/1. 4 A Magyar Csillagra utal. Ld. 1380/4. 5 Ld. 1380/6. - Babits Mihály: Keresztül-kasul az életemen. Bp. [1939.] Nyugat kiadás. 6 Babits Mihály: írók két háború közt. Bp. A „Könyvről-könyvre" rovat írásaiból megjelent válogatás. 7 Ld. 1285/4. ill. 1381/6. 8 Ld. 1377/3. 1384. FÜLEP LAJOS - ELEK ARTÚRNAK [Zengővárkony, 1941.] IX. 4. Carissimo, Vi ringrazio del campioncino fabrianesco, 1 e ne ho tagliato la metà bianca per quando potrò scrivervi più lungamente: Ora brevissimamente e, a modo vostro, in stile ungaro-lutheriano: a Keresztül-kasult 2 csak azért kértem, hogy meglegyen, ha nem ké­ső még, ugyanezen a címen kérem az írók két háború közt 3 hozzápakolását is. Ha azonban azzal külön dolgot adok Magának, akkor hagyjuk, ha alkalmilag (gelegent­lich) még szólhat érte, akkor kérem. - Az írás hosszúra fog nyúlni. 4 - Sajnos, a pesti 143

Next

/
Thumbnails
Contents