Fülep Lajos levelezése IV.

Levelek

Megjegyzem, hogy amiket a Nyugatra, meg az új folyóiratra vonatkozóan megír­tam, még nem publikus dolog. Eddig még az új engedély sincsen meg, de bármelyik nap esedékes. Magamról csak annyit, hogy Várkony békessége után nem boldog ebben a hangya­bolyban a magyar. Igaz: a könyveket 6 még nem említettem Gellértnek. Azt legközelebbi találkozá­sunkra hagyom. Ma még csak telefonon beszéltem vele. Itt ma délre elromlott az idő. Képzelem, milyen borús a képe Várkonyban. Még egyszer: szánja el magát és küldjön kéziratot. Tanti saluti affettuosi da Vostro Arturo MTAK Kézirattár Ms 4586/96. Kézírás. Zengővárkonyba írt levél. 1 Ld. 1377/2. 2 Imrédy Béla (1891-1946) pénzügyi szakember, politikus. 1926-tól a Magyar Nemzeti Bank igazgatóhelyettese, 1928-tól igazgatója, 1938-tól elnöke. 1932-1935-ben pénzügyminiszter, 1938-ban közgazdasági miniszter, 1938. V.-1939. II. 6-ig miniszterelnök, közben rövidebb ideig kereskedelemügyi és közlekedésügyi, ill. külügyminiszter is. Lemondása után Pécs or­szággyűlési képviselője. Számos jobboldali párt és politikai mozgalom alapítója ili. vezetője. Háborús bűnösként kivégezték. 3 Ld. 1378/1. 4 A Magyar Csillag 1. száma 1941. X.-ben jelent meg Illyés Gyula és társszerkesztőként Schöpflin Aladár szerkesztésében. Utolsó száma 1944. IV. 15-én jelent meg. 1941-1942. XI.-ig havi lap, 1942. XI. 16-tól megszűnéséig havonta kétszer látott napvilágot. - Gellért Oszkár feljegyzése szerint a Csillag címet ő ajánlotta, a Miniszterelnökség sajtóosztálya pedig a Magyar-t tette hozzá. (Gellért Oszkár: Egy író élete. II. Bp. 1962. 644. p.) 5 Ld. 1378/2. 6 FL nyilvánvalóan Babitsnak azokat a műveit kérte készülő tanulmányához, amelyek nem voltak meg a könyvtárában. 1381. FÜLEP LAJOS - ELEK ARTÚRNAK [Zengővárkony,] 1940. [helyesen 1941.] VIII. 30. Carissimo, engedelmével tehát ceruzával firkálok. Amit a Nyugattal tesznek, definiálhatatlan aljasság. 1 De mit lehet ilyenektől várni? Bestiáktól csak bestialitás telik. Az új Nyugatnak legalább adhattak volna valami épkézláb nevet! De ha még ebbe is beledisznólkodnak! Magyar Csillag! A radai-rosseb essen bele! Ezér a pénzér lehet­ne akár „Magyar Tejút" vagy „Magyar Andromeda ködképe" vagy „Magyar Világ­mindenség", vagy „Magyar Úristen"! 140

Next

/
Thumbnails
Contents