Fülep Lajos levelezése IV.

Levelek

Én, viszonzásul, nagyon röviden fogok írni. Levele nyomán jogot érzek hozzá, hogy könnyítsék a lelkiismeretemen - bizonyosnak tekintem jövetelét (nemcsak a könnyítés önzéséből!) s azt gondolom, majd szóval úgyis megmondhatunk mindent. Hát jöjjön is minél előbb. Most, úgy látszik, az idő visszatér a jó útra, ki tudja, meddig - nagyon hisztérikus jellemű. Legutóbb, mikor itt volt, alig jártunk kint, most szeretném néhány szép helyre elvinni. Várjuk tehát értesítését és várjuk Magát is, szeretettel. Nézéssé meg majd a menetj[egy]irodában, merre alkalmasabb most jönni - Pécsnek vagy Bátaszéknek. Mert mindakét felé lehet, s néha az egyik, néha a másik alkalmasabb. Nem lévén menetrendem, nem tudok benne tanácsolni. Abban pedig, hogy milyen ruhában, gallérban stb. jöjjön, már nem merek, attól tartok, hogy merő ellenkezésből, -1. i. ha azt mondom, csak jöjjön, ha tetszik, akár ferencjóskában, cilinderben - hogy ellenkezzen az ellenkezés vádjával, csak azért is úgy jönne. Mivel azt szeretném, hogy itt jól érezze magát, nem akarom masochista vagy cilicista örömeit zavarni - nem bánom, ha acélsisakban, gránit-gallérban és cementcsizmában jár. Suum cuique. Az a fő, hogy én quasi Ádám-kösztümben lehessek. Ami az akut szorongást illeti, azt én is inkább csak valami - bár előre látott - fordulat alkalmával érzem, vagy ha rángondolok. Mert ha Maga tiltakozik a jövőbe-látás képessége ellen, nekem hivatásom, de éppen, mivel előre elintézem a jövőt, nem foglalkozom vele örökké. Különösen, mikor nekünk most is, mint mindig, az a remek helyzetünk, amit Várkonyban így fogalmazunk: akár nyakon, akár pofon, egy fene. Most pedig megkérném valamire, ha nem terhelem vele. Legutóbb, inkább próbakép, megpróbáltam a Postatak[arék] árverésen venni v[ala]mit. Bár ne tettem volna! Én, régi könyv-csiszár, így még nem jártam soha. Mindent megtettem, úgy, amint kívánták, pénzbeküldés stb., nagy fittyel értesítettek, hogy a két könyv (Wölfflin: Klassische] Kunst,

3 Rapaics: A magyarság virágai)

4 enyém lett - vártam őket, csak nem jöttek. A napokban a pécsváradi posta értesítőt küldött (így szokás, nem küldik ki a száll[ító]levelet és csomagot) hogy Pestről címemre csomag jött, feladó Herczeg Kálmán, terheli 2.30 p.fengő] portó és utánvét. Mivel már jártam meg ismeretlen cégek és egyének ilyenféle küldeményével, azt írtam az értesítőre, hogy nem fogadom el. Két nappal utóbb kapok végre ajánlott levelet! a Postatak[arék]-tól, hogy a két könyvet címemre elküldték. Hát nyilván a Herczeg K.[álmán] féle csomag! Hát ilyenek szabadon járnak? A feladó nem Postatak[arék], hanem H.[erczeg] K.[álmán]! És én tudjam, ki az! A mellékelt két bárcával kihozathatná valakivel a két könyvet s majd, ha jön, elhozhatná? Maga ne járjon utánna, küldjön érte valakit, majd megtérítem a költséget. Azt azonban nem bánnám, ha telefonon megmondaná neki az én véleményemet róluk. De ezt hamar kéne, mert ki tudja, még mit találnak ki. Feleségem most nem írhat, vendégekre készül, csak azt üzeni most, hogy örül a levelének és jövetelének. Venite, venite, venite! Abbracci Lodovico 135