Fülep Lajos levelezése IV.

Levelek

Azokban a húsvétkörnyéki vigasztalan napokban egyébiránt abban kerestem megnyugvást, hogy a tatárjárás korát igyekeztem elképzelni. Az akkori magyaroknak épp olyan reménytelen lehetett a helyzete, mint amilyennek mai nap látszik. De még is csak két évig tartott. Akkoriban is az egész világ meghódításáról volt szó, s a hódító azzal jutott eredményhez, hogy fölkészületlen országokat rohant meg gondosan fölkészülve és addig ismeretlen harci módszerekkel. Világos, hogy egy egész világ ellenében mindez a katonai előny csak pillanatnyi előny, egy pillanaton - némi pesszimizmussal emberöltőket értve. Másik vigasztaló motívum annak a sok német katonának a látása volt, aki abban az időben Pest és Buda utcáin cikázott. Hát nem csupa Übermensch volt. Ellenkezőleg, kicsiben, nagyban olyan mint a katonák általában. Csodatételről az ő esetükben sem lehet szó, legfölebb sokkal alaposabb előkészítésről és vak fegyelembe törésről. Ezt sem nehéz utánozni, ha bizonyos időt reá szánnak. Tehát ez is ephemer előny, erre sem lehet világuralmat alapítani. Hogy nem megállíthatatlanok, azt most megmutatták az oroszok. Én persze (és erről nem tehetek) nem tudom a helyzetet olyan megnyugtatónak látni, mint sokan mások. A jövő fejleményeinek kitalálásához semmi képességem sincsen. Várom a dolgok és bennök a magam végét. Szívből sajnálom a nálam fiatalabbakat, mert az ő életük legértékesebb része nyilván elromlott. A magamé szóra sem érdemes, mert az már csak néhány év, ha ugyan annyi is. Szomorú, hogy az emberiség előrefelé való útján visszavetődik, de majd elölről kezdődik minden. Az emberiség jövőjét nem féltem, csak a jelenét sajnálom. Mikor legutóbb írtam,

2 arról adhattam hírt, hogy július 1-jéig nem fenyeget veszély a helyemen. Most már arról adhatok hírt, hogy január 1-jéig biztosított az existentiám. Ezúttal azonban már komoly veszedelem fenyegetett. Hallottam, hogy azon a tanácskozáson, amelyen a felmondásokról döntöttek, én is szóba kerültem. Azt hiszem jövő január elsején utolér a végzet. A felmondás természetesen nem jelent rögtönös elintézést. Félévi felmondási időm jár s azt megszokott munkakörömben töltöm el. Utána végkielégítésképpen egy évi fizetésem esedékes. Azt, sajnos, nem kapom meg egy összegben, hanem havonkénti részletekben. Mindent összevéve ez körülbelül két esztendei respíriumot jelent. E dopo vedremo. Most elsején Török Sándornak

3 mondtak föl (ő már azután került hozzánk, hogy zsidót fölvenni nem lehetett volna), és elbocsátották, mert a kamara törölte a tagok sorából, Szűcs Nándor rendőri riporterünket. Mint a kopó, úgy leselkedik a szerkesztőségben életre a szellemi termékek kormánybiztossága. Agai

4 igazán szépen viselkedik és áldozatot is szívesen vállalna, de a kormánybiztosság ebbe is beleszól. Megtiltotta legutóbb, hogy Zsolt Bélának

5 (akit a kamara föl nem vett) kegydíjat folyósítson. Ugyanakkor Kóbor Tamás

6 nyugdíját (Kóbor már vagy másfél éve visszavonult, mert valami szörnyű öregségi baj - agyérelmeszesedésről beszélnek - munkára képtelenné tette) 1000 pengőre szállította le. Holott Kóbor tulajdonképpen társtulajdonosa volna a lapnak, mert övé volt a részvények többsége, amíg végzetes módon ki nem csavarták a kezéből. Kóbor eddig a leányának adott havonkint 1000 pengőt. 133