Fülep Lajos levelezése III.

Levelek

3 Akiállítás, amelyen 74 Káplár-kép szerepelt, a Déri Múzeumban volt II. 7-14. között. Ecsedi István múzeumigazgató nyitotta meg. A helyi lapok elismeréssel írtak róla s idézték a pesti kiállításról megjelent Elek Artúr-, Kárpáti Aurél- és Parkas Zoltán-kritikát. 4 Ld. 836/3. 5 Káplár maga görögkatolikus lévén nem lehetett befolyással a debreceni református egyház ügyei­re. A lapok ekkor írtak az Árpád téri templom lelkészi helyének megürüléséről. 849. SZABÓ PÁL ZOLTÁN - FÜLEP LAJOSNAK Pécs, 1932.1.30. Mélyen tisztelt Uram! Régi tervem és vágyam meglátogatni Önt, Mélyen tisztelt Uram a zengővárkonyi magányban. Nagyon kérem, ne vegye ezt tolakodásnak, mert amit tudok Önről és amit olvastam Öntől, az vonz közelebbi megismerés felé. Gondolatokkal vagyunk telve és terhelve mi fiatal magyarok és vágyunk beszélgetni, kivel lehet. — Nem min­denkivel lehet. Nagyon kérem szíves válaszát. Nem is időpontot kérek, csak hogy valamelyik nap délután alkalmas-e? Amennyiben időpontot is szíves lesz megjelölni, úgy kérem, hogy az hatodikára és hetedike délelőttjére ne vonatkozzék. Hogy ki az, ki jelen sorokat írja és látogatni ront, vagyok bátor szíve s emlékezeté­be idézni Déldunántúl népe című kis munkámat, 1 melynek kapcsán gondoltunk elő­ször egymásra. Különben a pécsi egyetem földrajzi intézetében vagyok tanársegéd. Vagyok mély tisztelettel és nagyrabecsüléssel Szabó Pál Zoltán Pécs. Rákóczi út 80. Földrajzi Intézet MTAK Kézirattár Ms 4589/278. Kézírás. Zengővárkonyba írt levél. Szabó Pál Zoltán (1901-1965) geográfus, 1923 óta a pécsi egyetem földrajzi intézetének tanársegéde, 1932-ben magántanár, 1933-35 között tanár, majd a Középiskolai Tanárképző Intézet tanára is volt. 1943-tól haláláig a Dunántúli Tudományos Intézet igazgatója. 1. Déldunántúl népe 1830-1920. Bp. 1931. A Jancsó Benedek társaság kiadványa 5. sz. U. a. a Jancsó Benedek Emlékkönyvben is. Bp. 1931. 850. TOLNAI VILMOS ÉS TOLNAI VILMOSNÉ - FÜLEP LAJOSNAK Pécs, 1932. II. 2. Kedves Lajosom! Melegen üdvözöllek Karunkban! 1 Quand mérne! Tolnai V[ilmos] 97

Next

/
Thumbnails
Contents