Fülep Lajos levelezése II.

Levelek

böztetett érzéssel fogadom, mert tudom, hogy az megtisztelő reám nézve annál a fajsúlynál fogva, melyet a te nagy tudásod és egész egyéniséged képvisel. Amikor ezt az utolsó mondatot leírom, nekem is hangsúlyoznom kell valamit. Azt, hogy nem tartozom azok közé, akik mások hiúságát szeretik legyezgetni. Sőt az én meggyőződésszerű igazságomat meg szoktam mondani még akkor is, ha az kegyetlennek látszik vagy ha abból magamra egyenesen hátrány származnék is. Ennek a földön futója vagyok ma is. Ezért nem valami nagy népszerűségnek örvendek paptársaim között, kivéve azt az igazán egy-két jóbarátot, akik annyira közelemben vannak, hogy előttük lelkem kinyitott könyv. De így vagyok a másik irányban is. Az igazi tudás, jóság, szeretet, akarat előtt mindenkor készséggel minden hátsó gondolat nélkül meghajlok és elismerem azt, bárminek láttassék is elismerésem. De az utóbbira mily ritkán adódik alkalom, oh boldogságos Isten, egy egész emberi életen át! A veled való megismerkedés egy ilyen ritka alkalmat szült. Mint kezdeményező, ízléstelenségnek tartottam volna ezt szemtől-szembe néked megmondani már akkor, midőn ennek mások előtt kifejezést adtam. Leveled olvasása után azonban jólesik ezt megmondanom, mert tudom, hogy soraimból kiolvasod nemcsak a szeretetet, de a minden elfogultság nélküli őszinteséget is. Remélem — és szeretném, ha a nyár folyamán már ismét találkozhatnánk. Erre a legjobb alkalom volna természetesen, ha a szerbek mielőbb kivonulnának. Alsónyéken, ahová a legmelegebb szeretettel várunk és — elvárunk benneteket. De ha a szerbek nem mozdulnak, akkor is inkább Őcsényben ugye, majd ha Gödéékkel mentek, mint a medinai „korhadt vén fa" árnyékában?!

4 Itt katonai körökben úgy beszélik — azt hiszem ők is csak remélik, — hogy a szerbek júliusban kitakarodnak. Az bizony nagy ünnepnap volna nekem. Feleségem megvigasztal azzal, hogy híveim otthon nagy kitartással és hűséggel várnak reám. Az intrika nem ártott semmit, sőt ha rövidesen visszamehetnénk, nagyobb szeretettel fogadnának bennünket, mint valaha. Hát ha az Isten úgy akarja, ebből a keserűből is édeset hozhat még ki számunkra. Egy örvendetes hírt is közlök veled. B[uda]pesten átutazva hallottam meglehetősen benfentes helyről, hogy minden reménységünk meglehet arra, hogy Ravasz már most abszolút többséget nyer.

5 Megerősíteni látszik ezt a hírt az a körülmény is, hogy Kovács Istvánnal

6 találkozva szokatlanul nagy hidegséget tapasztaltam részéről. Hálásan megköszönve Nagytiszteletű Asszonynak rólam formált jóvéleményét, kérlek add át tiszteletteljes kézcsókomat, téged pedig meleg, őszinte, baráti szeretettel ölellek: Szappanos Gyula MTAK Kézirattár Ms 4589/284. Kézírás. Medinára írt levél. Szappanos Gyula (1885-1927) ref. lelkész, 1913-tól Alsónyéken szolgált, az I. világháború éveiben tábori pap. Alsónyék szerb megszállása idején, 1921. I.-ban dunaföldvári adminisztrátor, III.-ban a Csót-tábori leszerelőtáborba került. IX.-ben visszatért Alsónyékre, 1926-tól Bátaszéken lett lelkész. 68