Fülep Lajos levelezése II.

Levelek

747. FÜLEP LAJOS - RAVASZ LÁSZLÓNAK Zengővárkony, 1930. II. 18. Főtiszteletű Püspök Úr! Jelentem, hogy Kajdi Lajos 1 a ref.[ormátus] egyházból való kilépését szabálysze­rűen befejezte s így ő automatice megszűnt tanító lenni nálunk. Ámint ez megtör­tént, azonnal közöltem hivatalos átiratban a járási főszolgabíróval, 2 aki nyomban ki­utasító végzést adott ki, mellyel a község területéről örökre kitiltja. 3 Csak az a baj, hogy, tudtommal, eddig nem sikerült a kiutasító végzést Kajdinak kézbesíttetni, aki állítólag elutazott, de az is lehet, hogy itt rejtőzködik még valahol. Azt hiszem, Kajdi a kitéréssel arra spekulál, az állástól megfosztásának olyan színt akar adni, hogy az nem fegyelmi úton történt, hanem hogy ő egyszerűen itt hagyta az egyházat s állását. Bár minket azután, hogy megszabadultunk tőle, nem érdekel, hova megy, mit csinál s hol mit hazudik, mégis fontos, az egyház reputációja érde­kében, a fegyelmi ítélet, de meg a V[allás és] Közoktatásügyi] M[inisztérium]nak is tartozunk vele, melynek tudomást kell szereznie mindenről, ami történt, — legfel­jebb, midőn az ítélet a V[allás és] K(özoktatásügyi] M[inisztérium]ba áttétetik, hoz­zá lehet adni még ezt az új ténykörülményt, mely teljesen elejét veszi annak a lehető­ségnek, hogy a miniszter bármit is kifogásolhasson az ítéletben. Ez után már, azt hiszem, nyugodtan választhatunk új tanítót, tekintet nélkül arra, hogy mikor jön meg a V[allás és] K[özok tatás ügyi] M[inisztérium]-tól az ítélet tudo­másul vételéről szóló értesítés. Mély tisztelettel Fülep Lajos lelkész Dunamell. Ref. Ek. Lt. A/l. b. A ppi hiv. ir. 558/1930. Zengővárkonyi ikt. száma 18/1930. Kézírás. Budapestre írt levél. 1 Ld. 669/2. 2 Keresztes-Fischer Miklós pécsváradi főszolgabíró. 3 Ld. 739/4. 4 701/5. 748. RAVASZ LÁSZLÓ - FÜLEP LAJOSNAK [Bp. 1930. II. 18. vagy 19.] ítélet helybenhagyatott 1 Ravasz püspök Dátum: a Konventi bíróság tárgyalása II. 18-án volt. Elhelyezve FL 746. sz. levele mellett. Címzés: Lelkészi hivatal Zengővárkony u. távíróhivatal Pécsvárad. 533

Next

/
Thumbnails
Contents