Fülep Lajos levelezése II.
Levelek
vetemült embertől — persze, sokan elfelejtik most már mekkora részük van nekik is abban, hogy még itt van. A főszolgabíró 2 közölte velem, hogy gr.[óf] Ráday 3 m.féltósága] levelet írt a főispánnak s őt telefonon szólították föl erélyes rendszabályok foganatosítására. Meg is tesz mindent, amit lehet. Ne méltóztassék rossz néven venni, hogy még mindig kérésekkel és kérdésekkel molesztálom Főtiszteletűségedet — sajnos, kénytelen vagyok. Remélem, ez ügy elintézése után rám tekint végre a jó Isten és megőriz az ilyenektől. Kéréseim és kérdéseim a következők: Mindenekelőtt a konventi bíróság tagjait kérem, méltóztassék informálni Kajdiról s a periratokban ismertetett cselekedetei óta elövetett bűneiről (templom előtti botrányok; kitérésre jelentkezés stb.). Elképzelni is hajmeresztő, hogy a bíróság az ítéleten változtathat, lehetetlenség ez — de azért mégis akkor biztos igazán a dolog, ha a bírák kellően tájékoztatva vannak. Ez az ügy most teljesen Főtiszteletűséged kezében van. Legutóbbi, 243/930 sz.[ámú], január 23-án kelt levélben 4 azt méltóztatott utasításul adni, hogy a pályázatot a tanítói állásra már most meg lehet hirdetni, „magát a választást azonban a konventi bíróság ítéletének meghozatala előtt nem szabad lefolytatni." Én a pályázatot be is küldtem, közben egy új miniszt.feri] rendelet felől kérdést intéztem a tanfelügyőnek, közölve vele azt is, hogy a konventi ítélet után az állást nyomban betöltjük — mire ő azt felelte, hogy a konventi ítélettel még nincs befejezve a dolog mert az ítéletet föl kell terjeszteni a minisztériumba, és pedig nem csak tudomásul vétel, hanem jóváhagyás végett, a miniszter esetleg leküldi az ítéletet a közigazg.fatási] Bizottságnak; 6 ugyan, úgy mond, azt hiszi, a miniszter jóvá hagyja, de hát ehhez is idő kell. A valóságnak megfelelő ez a tanfelügyelői vélemény? Szentesített törvénykönyvünk 5 V. t.[örvény]c.[ikkének] 27.§. azt mondja: „Az egyetemes konventi rendes bíróság határozata végérvényes." Hogy szólhat tehát bele akár maga a miniszter is abba, ami „végérvényes"? Ránk nézve, mint írtam, mindenképpen igen fontos, hogy mielőbb választhassunk, s nem esetleg hónapokkal a konventi ítélet után. Igen kérem, tehát Főtiszteletűségedet, kegyeskedjék arra utasítást adni, hogy a választást a konventi ítélet után megejtsük és a minisztériummal a jóváhagyást soronkívül és rövid úton elintéztetni Kérem, kegyeskedjék intézkedni, hogy a konventi ítéletet rögtön leírják és megküldjék nekem s egyidejűleg egy példányt a pécsváradi járás főszolgabírájának is, aki az ítélet kézhezvételekor Kajdit azonnal kiutasítja és eltávolíttatja a járás területéről. Kérem, méltóztassék arról gondoskodni, hogy az ítélet szövegében benne legyen az „ítélet jogerős" kitétel, mert neki, a kiutasítás könnyebb foganatosításához, erre szüksége van. A főszolgabírónak az ítélet megküldésére vonatkozó kérését az ő egyenes kívánságára tolmácsolom itt. Még csak azt jegyzem meg, hogy egy második, újabb min.[iszteri] rendelet értelmében a pályázatot előzetes engedély kikérése nélkül meghirdethetjük, mert a tanulók létszáma fölül van a 30-on. Viszont azért is fontos, hogy mielőbb betölthessük 531