Fülep Lajos levelezése II.

Levelek

nyámtól, aki 1852-ben ment férjhez Hódmező-Vásárhelyre és ott e ballada monoton dallamával ringatta álomra testvérhúgaimat — bizonyosan engem is. — A ballada nyomtatásban még nem jelent meg. Valamikor, valahol olvastam hozzá hasonlót valamelyik gyűjteményben (aligha Krizában),

2 ez azonban — emlékezetem szerint — több tekintetben hátrányára üt el tőle az én akkori, lehet hogy elfogult megállapításom szerint. Ilyen emlékezet után leírt kéziratot először Vetro Lajosnak (ma nyugalmazott h[ód]m[ező]vásárhelyi tanácsnok) adtam át 1883-ban, akivel együtt mi többen vásárhelyi egyetemi diákok, akkortájban gyűjtöttük össze a h[ód]m[ező]vásárhelyi paraszt költőnek: Nótás Szabó Pálnak a nép ajkán még élő verseit és dalait (fölszállott a fekete sas, Télen nyáron pusztán az én lakásom (Tompa versére)). A gyűjtemény ma is Vetro barátom birtokában van, aki azt Nyizsnyay

1 (A lap alján: 1. Nyizsnyay Gusztáv a h[ód]m[ező]vásárhelyi bohém dalköltő 1883-ban még élt (Petőfi, Tót [!] Kálmán,

3 Sárosy Gyula

4 költeményeit zenésítette meg) és járta a kocsmákat gitárjával hóna alatt. Őt nevezhetnők a magyar népdalok Baudelairejének) talán mások alkotásaival is kiegészítette. A balladát akkoriban Vásárhelyen nem ismerték. — Talán 6—8 évvel ezelőtt írtam le másodízben és adtam át — ha jól emlékszem Modly Sebő

5 cist.[ercita] r.[endi] tanár úrnak, aki úgy látszik, nem találta érdemesnek a feldolgozásra. Most nyújtom át Önnek harmadízben; úgy hiszem jó kezekbe került. — A szöveget úgy írtam le, ahogy én azt tanultam: h[ód]m[ező]vásárhelyi tájszólásban. Az apátfalvit én nem ismerem, édesanyánkkal együtt mi ezt így énekeltük minden péntek esti fürösztés idején a búbos kemence padkáján ülve, vagy annak kuckójában száritkozva. — A h[ód]m[ező]vásárhelyi tájszólás — melyet családomban ma is őrzök — az 1880as években, amikor szülővárosomtól elszakadtam, lényegesen eltért a szegeditől hogy a Kecskemét vidékit ne is említsem. Nem ismerte a nyílt ,,ö"-t csupán ott, ahol az irodalmi nyelv is azt használja, de a „mekegő" beszédet sem. Eufonikus hangzásban használta váltakozva a „közép e"t (mely nagyon hasonlított az „ö"-höz, de egy árnyalattal attól mégis eltért) és a nyílt „e"t.

2 (A lap alján: 2. Rég elmúlt időkről szólok itt. Érettségi arcképeink között van: a tragikus sorsú Szikszay Zoltán mármarosszigeti esperes, a pár évvel ezelőtt elhunyt Futó Zoltán szentesi esperes, Bihari Lajos salánki tanácsjegyző (2 évvel ezelőtt kaptam tőle oly levelet, melyet ha a cseh censor átolvasott volna, bizony bajba kerül), Csapó Péter öcsödi lelkész, Dr. Kmeti Károly egyet.[emi] tanár,

6 Dr. Soós István H[ód]m[ező]vásárhely mai polgármesterének fényképe. — ) Három évvel ezelőtt voltam Vásárhelyen és e tekintetben visszaesést figyeltem meg: barátaim beszéde és a szegedi kiejtés között már alig észrevehető a különbség. Fölhívom ez alkalommal Nagytiszteletű Uramnak figyelmét a közeli Dávod-on élő paraszt-költő munkáira. Azokat én 2 évvel ezelőtt mind átolvastam, őszintén mondva, nem találtam közöttük figyelemre különösebben érdemest, csupán egyet, melyet úgy látszik, irredenta költemények hatása alatt írt. Lehet azonban, hogy tévedek és talán helyes volna, ha verses füzetét, melyben egy elbeszélő költemény is van, az 279