Fülep Lajos levelezése I.

Levelek

5 Mannheim Károly (1893-1947) szociológus. Ő készítette a FL által kritizált Hegel-fordítást. FL ekkor még nem ismerte személyesen, utóbb, a Vasárnapi Kör együttlétei alkalmával meleg barátságot kötöttek egymással, ami Mannheim 1919 utáni németországi, majd angliai emigrációja idején is megmaradt. 6 Ld. 200/1. 204. RITOÓK EMMA - FÜLEP LAJOSNAK Mátyásföld [1911.] X. 14. Tisztelt Uram, az a „sőt"

1 igazán csak elvi különbséget akart jelezni, amit szükségesnek tartottam megemlíteni, tehát nem kritikát; nem is mertem volna egyenesen így ajtóstól rontani be. Nem tudom, hogy fért bele három betűbe az a tény (vagy a maga intuitioja akár bergsoni akár crocei értelemben olyan erős), hogy én csakugyan nagyfejű kérdőjelekkel és tíz centiméteres felkiáltó jelekkel illusztráltam a cikket, ami egyáltalában nem azt jelenti, hogy rossznak tartottam, de igaz hogy kritizáltam. Most azonban, ha már Firenzéből idáig látott elfogadom, hogy nemcsak udvariasságból érdekli a véleményem, s nem akarok megfutamodni és kész vagyok viselni a consequentiáit merészségemnek. - Azt hiszem ugyanabba a hibába esik a cikk amit cáfol. A művészet nem intuitio; a művészet emlékezés. Ezt nem mondja ki talán sehol direkte, de tényleg ez a hatás. Már magában lehetetlennek tartok ilyen komplex jelenséget egyetlen tényező szempontjából magyarázni. De az egyoldalúság következménye, hogy nem világlik ki kellően a művész és nem művész különbsége; az emlékezés mind a kettőnél formál; a művésznél a legutolsó kép „kész forma mely azonmód bemehet a művészi kifejezés technikai anyagába". Itt hiány van (amit a nagyon szép 85. lap sem pótol). Igaz hogy a művész emlékezeti formálása más mint a nem művészé (nem tudok olyan kis papíroson hosszan írni)

2 - de ha csak ez volna a különbség akkor azok a bizonyos kéz nélkül született Rafaellok és költeményeiket soha meg nem író költők csakugyan művészek volnának. Pedig nem. Az emlékezeti forma és a megvalósult forma nem azonos, és a művészi aktivitás, nevezzük bár technikai alkotásnak, annak minden küzködésével, az el nem érttel vagy csak lehető megközelítéssel, olyan probléma amit az emlékezés nem magyaráz. Igaz hogy ön ezt nem is állítja, de nem is említi, hogy itt még egy óriási lépés következik a művészeti megvalósulásig s ez által állandó ideges feszültségben tartja az embert, amit végleg nem old fel. Aztán, mivel már a psychologiában vagyok, nem magyarázta meg, milyen szerepe van az emlékezésnek a művészi hatásban. Azt hiszem sokkal kevesebb, mint az alkotásban. (Hogy amott az érzelem constituens, magam is azt hittem, de megvetett experimentumaim meggyőztek az ellenkezőről.) - Az egész cikk feldolgozása nincs egyensúlyban. Laza az átmenet a psychologiai és metaphysikai rész között; az első fejezetekben sok ismert dolog is van, és mégis ezek bővebbek a sokkal mélyebb és sokkal fontosabb következők rovására; (a műformák, tér és idő, a művészi formáról írtak igazán sok újat, érdekeset és okosat mondtak nekem, a stílus is hasonlíthatatlanul jobb és komolyabb benne; amaz elsőkben -, hogy kiállhatatlan legyek, - egy pár népszerű fordulatot és hasonlatot nem szerettem). Az emlékezés és fantázia megint rövid, nem elég pregnáns, elejti bizonyos tekintetben a megkezdett gondolatot, t.i.: az emlékezés mint kategoriális funktio érdekesebb lett volna, mint soka Croce disputában.

3 - Aztán ami a legrosszabbul esett nekem (mert nekem is problémám), a tragikai hatás problémája egy kérdőjel mögé odadobva. Pedig itt van talán a legmélyebb és leg247