Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III.
A szerző életében megjelent írások
nyeresége a Lila arckép (1874) és a Majális vázlata (1872); nem nyeresége a semmitmondó Labdarózsa. Csak az „ajándék marhának ne nézd a fogát" jogcímén lehet itt Grünwald Hadúr kardja. Nem lehet megindultság nélkül szemlélni a tizennyolc éves Garay Ákos Magyar csendélet-ét (1884), egyikét a szép magyar ígéreteknek. ÖRÖK REFORMÁCIÓ Négyszáz évnek nagy sokaságát emlegeti most földszerte a reformációnak minden híve és ellenese. Némelyeknek keblét büszkén dagasztja a tudat, hogy az a szellemi mozgalom és áramlat, amelyhez tartoznak, immár ilyen idős; másoknak pedig kedvét keseríti, hogy ez a „secessio", 1 ez az „eretnekség" még egyre tart, és változatlanul kitart a maga „tévelygései" mellett, sőt ünnepként üli meg hosszú életének nevezetes napját. Ámde akadnak tán olyanok is néhányan, akik keveslik a négyszáz esztendőt, mondván, hogy a vallások életét csakúgy, mint a nemzetekét, ezredekkel szoktuk mérni, s különösen az olyan vallás életében, mely örökkévaló eszme hirdetőjének és letéteményesének vallja magát, négyszáz esztendő ide-oda - nem nagy idő. Általában - mi köze van az időnek az örökkévalósághoz? Mi köze a történelem változandóságának a kinyilatkoztatás állandóságához? Aki előtt egy ezredév is csak olyan, mint egy szempillantásnak elmúlása, ugyan micsoda őelőtte az a néhány esztendő? Csakugyan sok is és kevés is ez a négyszáz esztendő. Illő is, nem is, hogy megünnepeljék. Az Isten és az örökkévalóság szempontjából bizonyára semmiség, még emberi történelem szempontjából sem nagy dolog szám szerint. Ámde ez a négyszáz esztendő nemcsak négyszáz kalendáriumi évet jelent, hanem történelmet. Többet a nemzetek és az emberiség empirikus életének változatainál, magát a történelmet jelenti, tehát: ideát. A régi, már megvolt idea mellett új ideát jelent, amelyet éppen a reformáció hozott: magának a történelemnek ideáját. Nem történelmet, mert azt hozni nem lehet s nem is kell, hiszen az emberiségnek minden pillanata történelem, hanem hozta a reformáció a történelem tudatát, jelentőségének gondolatát, szerepének értelmét, tehát: ideáját. Annak az ideának, melyre az egész modern világ és gondolkodás fölépült, a történelemének első hatalmas fölvetője, a szellemi élet legmélyebb rétegébe belevetője a reformáció. A reformáció sok helyen áttörte, sok helyen csak megváltoztatta vagy egészen érintetlenül hagyta a középkori világnézet falait. E tekintetben még ma is sok a tennivalója. De egy helyen egész szélességében törte át a falat s kilépett rajta; s hogy éppen ezen a helyen lépett ki, biztosította számára a jövőt; mert az az eszköz, mellyel e helyen a bontás munkáját végezte, egyben az új építésnek eszköze is, és egyedül alkalmas arra, hogy egyéb törekvései számára is helyet teremtsen az életben; a félmunka örökre félmunka maradt volna enélkül, nem pedig kezdet, végtelen fejlődésnek a kezdete. Ez az eszköz a történelemnek ideája, melyet belevágott a régi vallásnak a mozdulatlan örökkévalóság gondolatára épült épületébe. A régi vallásnak is megvolt a maga fejlődése, a maga történelme, de csak az empíriában; a történelem ideája nemcsak hiányzott belőle, hanem tagadta is; az ő tudatában minden öröktől fogva és örök időkre szóló volt, változatlanul, mozdulatlanul, egyöntetűen. Konstrukciója hatalmas; a legnagyobb 32
