Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III.

A szerző életében megjelent írások

kat, de idegen földön szabadon élhettek, egyszer csak vonatra ültek és hazamentek, tudván pedig, hogy egy-két nap leforgása alatt a rendőrség kezére kerülnek, onnan pedig csak vagy Szibériába, vagy a bitóra juthatnak. Volt köztük olyan, s hozzá leány, akinek egész családja ezen a két módon pusztult el, tudta tehát, hogy mi vár reá, ha hazamegy; egy szép napon mégis elment, egyszerűen, természetesen és nyugodtan, mint aki kedves rokonainak látogatására indul. Szenvedni, sokat, szakadatlanul szenvedni - ez volt az orosz forradalmároknak a be nem vallott, de tulajdonképpvaló programjuk. Irreális és fantasztikus program, mint amilyen irreálisnak és fantasztikusnak látszott az orosz nép egész befelé való lelki élete. De a történelmet nemcsak a kézzelfogható érdekek és a közönséges józan ész gondolatai irányítják. Nagy fordulatokat a „szent őrület" hoz meg - mint kétezer évvel ezelőtt is. Azt hittük, ha az eddigi tempóban folyik a munka, még évszázadokig eltart, amíg az orosz nép megdönti a legnagyobb földi hatalmat, melynek cárizmus a neve. Mennyi sikerült és sikertelen merénylet addig, mennyi utcai forradalom, mennyi halomra lőtt munkás és paraszt, mennyi vérontás, reménytelen önfeláldozás, kétségbeesett erőfeszítés! Es ime, megtörtént máról holnapra, mikor legkevésbé vártuk, a szabadság legnagyobb korlátozásának, statáriumnak idején, mikor a katonai parancsszó milliók életének és halálának ura. Megtörtént merényletek, nagyobb erőszakosságok és rázkódtatások nélkül, szinte magától értetődőn és természetesen. Csak a maga ellenállhatatlan akaratát kellett kimondania a népnek. A politikai pártok előkészítő munkáját, az egyelőre látható hullámzásokat, a fölföltámadó reakciót, a bizonytalanságot, a széjjelhuzást, egyes vezető személyek felülkerekedését ne firtassuk. Mindezek szükségesek és mindezek elmúlnak. Ami nem múlik el, az a hatalmas lépés, melyet a nép magaszántából tett, mellyel a maga kezébe vette sorsának intézését, és magára vállalta az őt megillető hivatást a népek történetében. Az orosz birodalomé után ezzel kezdődik az orosz nép története. Ez a nép ma már az egyetlen Európában, legfeljebb, ha még a magyarra illik rá ez a jelző, hogy: nép. Minden más ország népe megszűnt már népnek lenni a szó őseredeti értelmében. Mert a nép nemcsak etnológiai fogalom, mely jelenti valamely ország lakóinak összességét, és nemcsak szociológiai fogalom, mely jelenti a társadalom legalsó, testi munkát végző rétegét; a nép históriai fogalom is, mely bizonyos állapotot, ősi szokásokat, világnézetet, vallást, nyelvet, költészetet, művészetet és életmódot jelent. Ebben az értelemben a nép ma már mindenütt megszűnt lenni vagy megszűnőben van. Helyét fölváltotta vagy fölváltja a félig városi, félig falusimezei társadalmi osztály, amely még nem alakult ugyan ki egységesen, de már most is mint osztály lép fel a többi osztállyal szemben, nem pedig mint nép él azoktól elkülönülten. Ez az új osztály, melynek már a neve sem az, hogy nép, hanem az, hogy ipari vagy mezei munkás, új szokásokat, világnézetet és életmódot vett fel azok helyett, melyek övéi voltak, amíg a szó teljes értelmében nép volt. A históriai fogalom értelme szerint való nép lépett most Oroszországban a világ történetébe. Az a nép, melyet a nyugati ember eddig csak az orosz írókból ismerhetett, melyet elnyomottságáért sajnált, elmaradottságáért lenézett, vakbuzgalmáért megmosolygott. Dosztojevszkijon és Tolsztojon keresztül az volt az ember benyomása róla, hogy 28