Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III.

A szerző életében megjelent írások

övék - s mint a firenzei népé. Egy lényeges különbség azért természetesen fennmarad. Azok kenyéradó gazdát, ő elveket cserél. Örökös nyughatatlansággal áll más és más idea szolgálatába, s mint hajdan a condottiere a kocka fordultával előző gazdáját, ő önnön előző álláspontját támadja - de mindig jóhiszeműen, fanatikus hittel vallott meggyőződéssel, s valahányszor elszakad előző énjétől, vagy éppen ellene fordul, tekintet, kímélet és megalkuvás nélkül teszi. S a jelenségek rejtelmes összekapcsolódásánál fogva mintha az egyik hasonlóság fölidézné a másikat. Az első nyilvános könyvtár városában ez idő tájt megint nyilvános könyvtár alakul - más, mint az a régi, de éppen újszerűsége juttatja eszébe amannak néhai újszerűségét. A sors kedvező körülményei hozzák létre. Egy jómódú amerikai hölgy néhány ezer kötetnyi könyvtárát átadja az ifjaknak azzal, hogy csináljanak belőle nyilvános könyvtárat, a fönntartás költségeiről alapítványilag ő gondoskodik. Szép dolog, de magában nem elég. Az is kell hozzá, hogy legyenek rátermett emberek, akik használni, fejleszteni, nagy célok szolgálatába állítani tudják. Szerencsére, itt éppen vannak ilyenek. így születik meg Firenzében a Biblioteca Filosofica (1906). Az elavult, elvénhedt intézmények között s velük szemben új, életrevaló intézmény, a forrongó gondolatok műhelye, egymással mérkőző eszmék laboratóriuma, a tanulás, a munka, a kölcsönös nevelés baráti fészke a szellemi munkások számára, szabadiskola a körülötte megmozduló és odavonzódó szélesebb rétegek számára. Itt nincs semmiféle cerimónia, formaság, fontoskodás; akinek könyv kell, kap; aki filozófus-társakat keres vitára, itt talál; aki a legújabb szellemi áramlatokkal érintkezést keres, itt része lehet benne: a hatnapi munka és készület után vasárnap délután megnyílnak az előadóterem ajtai a nagyközönség számára és - van mit hallania. Nem tisztem most ezt a páratlan intézményt vagy szerepét az újabb olasz szellemi mozgalmakban közelebbről ismertetni. De Papiniről szólva nem kerülhettem el, mert tevékenységének egyik jellegzetes része a könyvtár alapítása óta itt játszódott. Annak az érdekes, vitázó és előadó társaságnak legmozgékonyabb, buzdító, agitáló, tervezgető, irányt adó tagja éppen ő volt. Voltak köztük olyanok, kik már akkor, vagy nem sokkal később jelentékeny tényezői az olasz közéletnek, s voltak csöndes, magukba zárkózó kutatók és meditálok, kik csak a maguk vagy meghitt barátaik számára gyümölcsöztek; az ifjúságot szerető egyetemi tanárok; modernista papok; az indus, kínai, görög, modern filozófiatörténet hivatásos művelői; a filozófia és pszichológia minden ágának munkásai a nagy aggastyán Franz Brentanótól kezdve egyetemi hallgatókig; s a derékhad, az akkori ifjúság: Mario Calderoni, az értékelmélet szóvivője; Giovanni Amendola, a logikai és etikai problémák éles elméjű analitikusa, mint ember a maga emelkedett, puritán erkölcsi eszméinek megtestesülése; Piero Marrucchi, az indus, az ó- és a középkori filozófia kimeríthetetlen tudású ismerője, embernek olyan, hogy ha a középkorban él, bizonyosan szentként tisztelik, zárkózott, szerény, de minden beszédnél lenyűgözőbben sugárzik belőle a megtisztult, tökéletes lelkiség; Prezzolini, akit már ismerünk; Papini, aki legsűrűbben áll ki a dobogóra, s csaknem ugyanannyiszor képeszti el a már mindenre felkészült közönséget - s még annyian mások. A megsokasodott, egyre jobban elágazó tevékenység közepette mások mészárlása után az ifjak hirtelen nyakát szegik a Leonardo-nak, harcos folyóiratuknak - élete 275