Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III.
A szerző életében megjelent írások
De hisz az esztétika nem kritika, leírás, ismertetés, és nem megmagyarázás, hanem az emberi szellem örök erőfeszítése, hogy önnön alkotását megértse. Ugyanúgy, mint a logika, ismeretelmélet, etika, történetfilozófia, vallásfilozófia - s hogy ezek a diszciplínák mind oly fogyatékosak, azért nem ők a felelősek, és nem egyesek, hanem édes mindnyájan, akik egyek vagyunk a nagy tehetetlenségben, amellyel a magunk dolgaival szemben is állunk. De elrúgni őket csak a teljes lemondás árán lehet, mely után nem marad egyéb ötletnél és szellemességnél. Vico arra alapította a történetfilozófiát, hogy az ember jobban megérti a maga produktumait, s csak azokat igazán - és Hegel, hogy a világot megértse, ezt az elvet az egész világ teremtő alapelvévé tette: és bizonyára mind a kettejüknek igazuk volt. De próbáld meg alkalmazni, a merő leíráson és kritikán, ismertetésen és megmagyarázáson túl megérteni, mi az, ami előtted van, az objektivált emberi alkotás - és akkor találod magad szemben az igazi nehézséggel. A színész alkotásán meg se próbáltuk még. Egyelőre csak annyit tudunk, hogy a színész művészete a legmagasabb rendű műfaj, a dráma eszköze. De az olyan színész, mint Pethes, leleplez valamit ezenfelül: hogy művészete, minden függésében és alárendeltségében autonóm. S ez a legnagyobb dolog, amit művészetről egyáltalán el lehet mondani. Helyzetét végtelenül komplikálja és paradoxszá teszi, hogy oly kézzelfoghatóan mástól függő és mégis autonóm, szinte materiálisán determinált és teremtően szabad. Az a paradoxon, mely minden művészetben megvan, a színészében más síkon és egészen különleges formában jelenik meg. S ez a színész művészetének sajátságos, a többiével való hasonlósága mellett mégis annyira különböző problémája, melyre csak utalni akarok, hogy van, s mely Pethesben oly tisztán mutatkozott meg, mint ez ideig csak kevesekben. Ne értsenek félre, Pethesnek nem ez vagy az az alkotása „probléma", hanem az ő egész színészi mivolta annak a kérdésnek fölvetése, hogy mi a színész művészete. S amelyre ma még nincs felelet. * Az ősdráma, a nekünk első, a görög, nem „emberek" drámája, hanem a világé - a világé, metafizikai értelemben. A végzettel átitatott világé, melyben az ember csak kifejezőbb, beszédesebb, emberek számára érthetőbb megnyilvánulási módja a világnak a többi mód között. Világ és ember még nem szakadt szét, az ember még nincs egyedül, magában - ami vele és benne történik, a kozmosz közös drámája. Ezért a színész néhány maszk alatt eljátszhat minden szerepet. Minden maszk alatt és minden szerepben ugyanarról van szó. A színen megjelenő színészen a drámában végbemenő világsors és világtörténés válik szemmel láthatóvá. Többfélesége csak annyi, amennyi a világ egységével és a sors közösségével adekvát lehet. Amennyi meghasítja előttünk a világ méhét, anélkül hogy kiszakadna belőle. Ezért kell neki a maszk - mert az egész látható világ maga is csak maszk, mely mögött az igazi dráma folyik a végzettel. Az emberi arcot formázó maszk szimbólum, mint ahogy maga a hős és szerepe is, mint ahogy maga a látható világ is szimbólum. Többfélesége nem a látható világ empirikus gazdagságában és az emberi sorsok sokféle263
