Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások III.

A szerző életében megjelent írások

va is egészen más volna a shakespeare-i tragédia, mint a görög; más, nemcsak mint tartalom, hanem mint tartalom-determinálta, tartalommal azonos forma: a formai különbségnek nyitja az a tartalmi és világnézeti, mely a görög tragédia végzete és emberei s a shakespeare-i tragédia végzete és emberei között van; mert maga a végzet s az emberek egyúttal a tragédia formája is, azonkívül más „formája" a tragédiának nincs, legföljebb külsőségei - „levegője", „gazdagsága" stb. - , de ezek is csak logikus következményei, nem előidézői annak a formának. Más szóval: a tragédia formája a tragikus világnézetnek a végzet és tragikus ember formájában való kifejezése. Dantéban, mint mondani szokás, az egész középkor benne van. Mit jelent ez? Azt, hogy Danténak témája: Isten, örökkévalóság, lélek, élet, ember - de úgy, amint a középkori ember látja. A Divina Commedia istenét nem Dante találja ki, sem azt, hogy a földi élet értelme odaát van, másik világban, sem azt, hogy a lélek sorsa a pokolban, purgatóriumban és paradicsomban teljesedik be, sem azt, hogy a lélek fel tud menni a pokolból Istenig, akit szemtől szembe láthat, se Beatricének rejtett értelmét - azt lehet mondani, semmit abból, amire Dante maga figyelmeztet, hogy poémájának külső szövete és külszíne alatt tulajdonképpvaló témaként föllelhető. Mindez ott van már valahogyan készen Dante körül és Dantéban - de benne is csak azért, mert egyáltalán készen van már valahol, nem pedig mert ő magamagától kispekulálta vagy kifundálta, hogy azután „költői formába" öntse. Témájának tartalmi elemeit tehát készen kapta - vajon nem kapott-e velük többet merő tartalomnál, nem volt-e bennük poémájának formája is predeterminálva, s ha igen, milyen mértékben? Természetes, itt sem az „epikus előadásra", az énekekbe osztásra, a terzinákra, nyelvezetre, költői képekre stb. gondolok (bár l'art pour l'art-szempontból is páratlan formai értékekkel teli), hanem arra, ami az egésznek formai sorsára döntő, aminek folytán azzá lett, ami. Kétségtelen, hogy a Divina Commediá-nak élmény az alapja, egészen egyéni, azonosan soha meg nem ismétlődő élmény. (Bár, ha egészen azonosan nem is, hasonlóan előfordulhatott, mint ahogy elő is fordult Dante nagy alapélménye: Isten-víziója, mert különben meg se értenők - úgyhogy elképzelhető, ha róla egyszerűen, prózában számol be Dante, ugyanazon szavakkal teszi, mint másvalaki.) Az az élmény azonban merő élmény voltában, akármennyire pontosan le is írom, még értelmetlen, és attól kap értelmet, hogy milyen - metafizikai, pszichológiai, etikai, sorsomhoz, életemhez viszonyított stb. - szövedékben látom s fogom föl. Dante élménye az Isten és lélek relációjában talált értelmet, belekerülvén ebbe a jelentési szövedékbe. Az, amit Isten és lélek jelentett neki, adott jelentést annak az élménynek is. Mikor aztán az ily módon jelentést és értelmet kapott élmény olyan alapvető és döntő, hogy a világnak minden jelenségét magához viszonyítja, s ebben a viszonyban ítéli meg, akkor a maga centrumából s körüle - mely szintén az említett szövedékben kap értelmet - formálja tovább az egész világot. De amint az élmény formálja a világot, a már megformált világ viszont ugyancsak formálja az élményt: a distancia, mit az élmény teremt maga és a világ közt, egyúttal körülpontozza az élménynek határait is. így válik az élmény kusza és határozatlan valamiből határozott formává, melynek formai milyensége dönt a rendszerbe fölvett elemek formai milyenségéről és jelentéséről, s így válik a vi231