Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.
A szerző életében megjelent írások
rendű emberek voltak, akik a boldogulás nehézségeit nagyon is megtapasztalták. Az egész darwinizmusnak olyan szegényszaga van. A természetkutatónak ki kellene vetkőznie a maga szűkös mivoltából: a természetben nem a szükség uralkodik, hanem a túlság, a pazarság, valósággal esztelen tékozlás. A létért való küzdelem csak kivétel, időleges elsatnyulása az életakaratnak; a nagy és kis küzdelem a túlsúlyért, növekedésért, terjeszkedésért, szóval hatalomért folyik, a hatalomra törő akaratnak megfelelően, mely az élet lényege. (Zarathustra: Az bizony ráhibázott az igazságra, aki a „létért való akarattal" szerette volna eltalálni: ez az akarat - nem létezik! - Mert: ami nincs, az nem akarhat; ami pedig létezik, mért vágynék az még a létre! - Csak ott van akarat, ahol élet van! de nem az életre vágyó akarat, hanem erre tanítalak én - hatalomra törő akarat!) Nietzsche hadat üzen a „természeti törvényszerűség" gondolatának, mely csak a modern ember demokratikus ösztöneinek hajtása. A természet törvényszerűségével, folyamatának egyöntetűségével ő ugyanabból a természetből s ugyanazon jelenségekből épp a hatalmi vágyak zsarnoki kielégítését olvassa ki, a hatalomra törő akarat kivételt nem tűrő, föltétlen voltát, s azt állítja a világról, hogy „szükségszerű" és „kiszámítható" lehet a folyása, de nem mert törvények uralkodnak benne, hanem mert híján van minden törvénynek, s mert benne minden hatalom minden percben valósulásra tör. Az élet lényege elsajátítás, erőszak, idegen és gyönge dolgok elnyomása, kegyetlenség, orzás és legenyhébben szólva zsákmányolás. A zsákmányolás nemcsak a romlott vagy tökéletlen és primitív társadalomnak sajátja: magához az élethez tartozik szerves alapműködéseképpen, következménye a hatalomra törő akaratnak, mely maga az életakarat. Minden élőlény ösztönszerűleg szabadjára akarja bocsátani erőit, kinyújtani, érvényesíteni őket. A fejlődés útját a mindig nagyobb és nagyobb hatalomra törő akarat jelzi. Hovatovább az „Übermensch" alakját is darwinizmus-ellenes alapon értelmezte Nietzsche. A darwini tételek elvetésével meg kellett szűnnie az emberfölötti faj ábrándjának. Nietzsche nem sokat hitt egy új emberfaj létrejöttének lehetőségében, belátta, hogy az ember - vég. Nem az a kérdés immár, hogy a fejlődés során micsoda új faj váltsa föl az emberiséget (az ember a fejlődés vége): hanem, hogy milyen embertípust neveljünk, akarjunk mint értékeset, életre méltót, jövőre hivatottat. Ez a magasabb rendű típus már gyakran jelen volt a földön: de véletlen esetként, kivételként, sohasem akarva. S éppen tőle féltek leginkább, ő volt a legrettegettebb lény; - s félelemből az emberek éppen az ellentétes típust akarták, tenyésztették, érték el: a háziállatot, a nyájállatot, a beteg emberállatot. Az Übermensch létrejöttének nyitja nem a létért való küzdelem, nem a természetes kiválás, nem a fejlődés, hanem a hatalomra törő akarat - s ez az akarat tölti be az Übermensch egész valóját. Nietzsche Übermensch-tana ekképp nem annyira a biológiának nyit új perspektívákat, mint inkább reakciót jelent az európai demokráciával és morállal szemben. Az emberek egyenlőségének, nivellálásának üzen hadat, mert a mai európai élet mind szűkebbre és szűkebbre szabja a kivételes, a korlátokat szétvető, az emberi mértékeken messze túlnövő ember létrejöttének s cselekvésének lehetőségét. Ezzel az európai tendenciával szembeveti Nietzsche a maga tanát a hatalomra törő akaratról, a mai demokráciával szembe a maga arisztokrata Übermensch-eszméjét, a mai rabszolga-morállal szembe a parancsolok morálját, a szegények részvétvallásával, a keresztyénséggel szembe az örök visszatérés vallását, melyet csak a hatalmasok, 79
