Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.
A szerző életében megjelent írások
kérdésének megoldására több remény van, ha maguknak a művészeteknek határain belül állva, ezoterikusán, egyfelől az építészetre, másfelől a zenére vezetjük vissza őket. A tragédiáról való felfogása is érdekes változáson és fejlődésen ment át idővel. Aristotelésszel nyomban ellentétbe került, mert ő a tragédiában nem a félelemtől és részvéttől való megváltás, a morális katarzis művészetét látta, hanem az élet szörnyűségeinek, legnagyobb szenvedéseinek elfogadását, sőt a bennük telő öröm művészetét. A tragédia arra tanít, hogy az élet minden borzalmai mellett élésre érdemes, veszedelmes, kegyetlen rejtélyes voltában élésre csábító. Lassankint azonban elmélkedésének java kizárólag az életnek szólott, úgyhogy a tragédia esztétikája semmivé zsugorodott mellette. Mert az sem esztétika, hogy valamiért érdemes élni az életet. Az esztétika nem mérheti azzal a művészetet s a tragédiát, hogy mennyiben teszi kívánatossá a létet. Nietzsche az esztétikai szempontot mindinkább átviszi az életre, s amit csinál, már nem a művészetnek és tragédiának mint műalkotásnak esztétikája, hanem az életé magáé, a tragikus életé. A művészetet csak önmagában lehet értékelni, mert külön dolog az élet mellett, s a művészet ott kezdődik, ahol az élet végződik. Nietzsche azonban másként látott. Később annyira ment, hogy a művészetet - mikor próbakövei egyedüli igaz értéknek az életet vallották - teljesen az élet szolgájává, ösztökélőjévé, ingerévé alacsonyította. Úgy, hogy a művészetből azt csinált, amit a zenéből Wagner: eszközt. A művészet az élet nagy stimulánsa - mondja Nietzsche (Götzen-Dammerung). 1 2 Miről számol be a tragikus művész? Nem a félelem nélküli állapotot mutatja-e be a rettenetes és rejtélyes dolgokkal szemben? A heroikus ember, aki megszokta a szenvedést, szemébe néz, fölkeresi a szenvedést, a tragédiával áldja létét. Nietzsche még másként is látta a művészetet. Kedves illúziónak nevezte, narkotikumnak, csalásnak, mely elsikkasztja az élet csúfságait. A művészet mindenekelőtt szépítse meg az életet - mondja, tegyen elviselhetővé, ha lehet, kellemessé bennünket egymásnak, tartson féken bennünket, tanítson az érintkezés formáira, illemre a neveletleneket stb. stb., rejtsen el és szépítsen meg minden csúnyaságot, különösen ami a szenvedéseket, lelki fájdalmakat és aggodalmakat illeti. Látnivaló, hogy Nietzsche igen magos szempontokkal, az élet mindenek fölé értékelésével zseniális utakon, de ugyanoda érkezik, ahol bourgeois-k adnak egymásnak találkát. Nietzsche magát a művészetet szűzen, menten mindenféle céloktól, belemagyarázásoktól, hozzá nem való sallangoktól, szóval a tiszta művészetet csak ritkán pillantotta meg. A művészet, mint az élet stimulánsa, éppoly kellemetlen, zavaró félreértés, csak legföljebb mélyebb értelmű, mint a művészetben nevelőt, erkölcstanítót, miegyebet látni. A zavarosságtól óvakodni kell, úgyis annyi baj van a művészet céljainak helyes megítélése körül. A művészet legmélyebb, örvényes problémái a művészet és élet határvonalán ejtenek meg bennünket. De magát az életet is tekintve - az életnek stimulánsa a művészet? Egyszóval az életnek stimulánsra van szüksége? Nem elgyengülés, dekadencia ez, tehát éppen az, ami ellen Nietzsche küszködik? Nekünk a művészet cél, nem eszköz; eredmény, vég, termés, amelyen az egész élet dolgozik, amelyért van az élet. La vie pour l'art. 1 3 Mi az élet magában, önmagáért? az életnek kell céljainak lennie, ilyen a kultúra, a zseni és ilyen - a művészet. A művészet termék és nem termelő (csak a maga határain belől), őt szolgálja minden. Akkor van értelme a művészetnek, ha az életért van? Jó, 29
