Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.

Kéziratban fennmaradt írások

a tudatlanság szüli a tévedést, s a tévedés szüli a rosszat; a rossznak és bűnnek fészke a matéria, az érzéki örömök; a jónak széke a szellem, a legfőbb jó Isten, a tiszta szellem; csak a bűn az, mi az embert elszakítja s a legfőbb Jóval való hasonlóságától megfosztja; az ember tehát, hogy boldog legyen, szembe kell hogy szálljon a testtel, s a legfőbb Jó, Isten felé kell hogy forduljon; e cél elérésére adatott neki az ész, mint tanácsadó: belőle származik szabad akarata s tetteinek erkölcsös volta; az ész a filozófia révén a jó és rossz ismeretébe avat; a filozófia tanulmányozása ezért kötelesség, út a jóhoz, az erkölcsösséghez; a moralitás a filozófia szépsége: vagyis az etika, a tudományok koronája, az első kristályég; a filozofáláshoz szükséges a szeretet; a szeretet (appetitus) a jó s a rossz csírája lehet, aszerint, hogy mily tárgyra irányul; a hamis szeretet az ész által meg nem zabolázott appetitus; az igazi szeretet a filozófia stúdiuma, a lélek spirituális egyesülése a szeretett tárggyal; a filozófia a lélek barátsága, meghittsége a bölcsességgel, az igazságnak és erénynek szeretete; az igazi boldogság az, melyet az ember az igazság kontemplálásában lel; mindezek oly elvek, melyek már a klasszikus filozófiában uralkodtak, s nagyrészt onnan kerültek át a keresztyénségbe. Hozzájuk járulnak, helyesebben kiegészítik őket s velük teljesen eggyé válnak a keresztyén koncepciók: az emberiség az eredendő bűn miatt az érzékek - a rossz s a bűn - szolgaságába esett, s az ész és a szeretet nem voltak elegendők megmentésére; az ész tapogatózva járt s tévútra vezetett: a filozófusok mentek valamerre, de nem tudták hová, s az irányító nélkül maradt szeretet érzéki appetitussá vált; szükségessé vált a természetfölötti megváltás; isten emberré lőn s megváltotta az emberiséget, váltságdíjul adván magát érte; ez áldozat révén az ész megerősödött a hittel, a szeretet az isteni kegyelemmel, a filozófia teljessé vált a teológiával, a revelációval; ekképp megváltódván az emberiség, minden ember szert tett az isten segedelmével való megváltódás képességére; az ész és hit által vezérelve, a szeretet s kegyelem által erősítve fölszabadulhat az érzékek alól, s fokról fokra istenhez, a legfőbb Jóhoz, emelkedhetik; az anyagtól vagy a bűntől a szellemhez vagy a jóhoz vezető út a morálnak vagy etikának egész világa; a morálnak ismerete tehát (természetes és revelált ismerete, filozófia és teológia) szükséges az üdvösséghez; a morál az ember önmegismerése; az embernek háromféle állapota van a földi életben, melyekről a morál szól: a bűn, a megbánás és az isteni kegyelem állapota: a túlvilág a morálnak jelképe, szimbóluma; a pokol a rossz vagy a bűn jelképe, a paradicsom a jóé vagy az erényé; a purgatórium az átmenet egyik állapotból a másikba a megbánás és vezeklés révén; a túlvilág tehát az ember földi élete különböző fázisainak képe; a túlvilág ábrázolása ekképp alkalmazott etika, az ember morális története, amint e történetet önnön lelkiismeretében fölleli s megéli; mindenki magában hordja poklát s paradicsomát; a túlvilágon való utazás a lélek útjának s megváltódásának szimbóluma; és Dante maga teszi meg ezt az utat. E szimbolikus értelemnek megfelelőleg a Commediában leírt végbemenésnek veleje röviden ez: Dante sötét vadonban tévelyeg (a tudatlanság és tévedés erdeje), látja a szépséges dombot, minden örömnek s üdvösségnek kezdetét s eredetét, megvilágítva a nap (tudás) által, mely minden úton biztosan vezet, de három fenevad (a test, az érzéki vágyak) útját szegik. Az ember maga erejéből nem járhatja meg a hegyet, nem érheti el az üdvösséget; természetfölötti segítség jő hozzá. Szüksége van nemcsak észre, 234