Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.
Kéziratban fennmaradt írások
na Commediában fordulnának elő hasonló disszonanciák, az magának a formának végzetes hibája volna, mert meghamisítaná a metafizikai élményt, mely az egésznek alapja: a Divina Commedia Dantéja már nem azért tekint vissza, hogy Istent megértse; Ót az adott pillanatban, a jelenben egészen magában bírja. Mivel a Divina Commedia az életnek egészen más szintjén megy végbe, ott, ahol már nincsen előre és hátra, az örökkévalóságban. Benne már nincs fejlődés, mert nincs szükség fejlődésre, ahol teljes egyöntetűség van. A Vita Nuova azonban épp annak az életfázisnak formája, amely a visszatekintés által telik meg értelemmel. Az örökkévalóság felé tart, de még nem érkezett el hozzá. Annak is, ami örök, ki kell jönnie az időbe, hogy megérthesse az ember. A Commediában már nem kell semmit spirituálisán és providenciálisan interpretálni: ott már minden szellem és mindenben félreismerhetetlen világossággal nyilatkozik meg Isten akarata. De a Via Nuovában, mikor a - hogy brutálisan fejezzük ki magunk - bálványimádó misztikussá növi ki magát, akkor a bálványnak is kénytelen spirituális jelentőséget tulajdonítani, valamint hozzá való viszonyának is, amelyről most tudja, hogy minden materiális külsősége mellett legmélyén mégis mennyire spirituális volt mindig; az interpretálás erőszakossága ezért ott érzik leginkább, ahol az ideál még jobban bálványformában jelenik meg, szóval a Vita Nuova elején lévő szonetteken. Végül a „bálványnak" egészen el kell tűnnie, hogy csak a tiszta ideál maradjon meg, hasonlóan ahhoz, ahogy Krisztusnak, saját szavai szerint, emberi és testi voltával el kellett tűnnie, hogy a tanítványok a Szentlelket vehessék. Beatrice meghal, Beatrice a leány, az asszony és a firenzei, hogy eljöjjön helyette Beatrice az örök, a Szentlélekhez hasonló. A Vita Nuova ennek az örök Beatricének megszületését s a kijelölt tanítványnak, Danténak, elhívását mondja el. És hogy Beatricének meg kellett halnia, azt Dante annyira megértette, hogy e halálon keresztül jutott el eddigi élete gondviselésszerű voltának gondolatához. Beatrice minden formában szolgálta őt: mint gyermek, mint hajadon és mint asszony, s amikor eljött az órája a magasabbra emelkedésnek, akkor levetette földi voltát, hogy a mennyeivel szolgálhassa Dantét. Az ember gyönge, s ha hozzászokott, hogy szerelme tárgyát itt az időben s a valóságban bírja, meging és könnyen eltántorodik, mikor az hirtelen eltűnik előle; mint a tanítványok, amikor az emberKrisztus eltűnt közülök, megingottak, s csak kétkedve várták mindaddig, amíg szellemibb formában meg nem jelent közöttük. Dante is eltántorodott, kézzelfogható jelenséghez szokott szeme még nem érte be a csak szellemileg látható ideállal - de Beatrice megjelent előtte tisztább és örökebb formában, mint amelyben eltávozott tőle. A Vita Nuova - helyesebben Dante egész költészete - a mindig más-más formában megjelenő ugyanazon ideálhoz való vonatkozásnak története. Az a Beatrice, aki a kilencéves Danténak megjelenik, sohasem tűnik el egészen, hanem kifejlődik, megnő, tökéletesedik. A vallásos ember életében van egy mindig centrálisán futó vonal, amelybe a legheterogénebb elemek bele tudnak kapcsolódni s benne áthasonulni. A vallásos élet formailag minden életelemnek ilyen egyetlen, állandó lendületbe való olvasztása. Ilyen centrális vonal és ilyen egyetlen lendület Dante életében a Beatrice-motívum, amellyel minden életelemnek vonatkozásba kell lépnie, benne fölolvadnia, azt gazdagítania. Ezért Beatricének is alakulnia kell, mivel mindent abszorbeál: bármit érezzen s gondoljon Dante, ami őt egy fokkal följebb 228
