Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.

Kéziratban fennmaradt írások

szetesen minden bizonyíték, mi több, bizonyíték szándéka nélkül. Mivel az ítéletre, melyben a 3 napon belül való megjelenés is benne foglaltatott, senki az elítéltek közül meg nem jelent, mivel még előzőleg biztos helyre menekültek, márciusban új ítéletet hoztak ellenük, amely a máglyahalált mondotta ki rájuk. A menekültek természetesen nem nyugodtak, hanem barátaikhoz és Firenze ellenségéhez fordultak segítségért. Nagy készülettel indultak Firenze ellen, de vereséget szenvedtek, s a segítő szövetségesek elszéledtek. A szövetségesek között visszavonás támadt, melyet Dante csaknem életével fizetett. Faképnél hagyta őket, magára maradt, s lett „párt egymagában", ahogy őse, Cacciaguida szájába adott büszke szavakkal mondja önmagáról: a te fia bello averti fatta parte per te stesso.

1

5 S ezzel megkezdődik hosszú és gyötrelmes vándorlása a száműzetésben. Első menedékét Bartolommeo della Scalánál lelte Veronában, aki nagy becsben tartotta, de nyugodalma e helyen rövid volt, mert Bartolommeo halálával (1304) mennie kellett, hogy megízlelje, „mily sós az idegen kenyér s mily kemény robot a más lépcsőjén föl- s lejárni". Hogy hol s merre mindenfelé járt, kikutathatatlan, csak annyi bizonyos, hogy bebarangolta egész Itáliát egyik szélétől a másikig. A nélkülözések sem büszkeségét, sem akaratát nem törték meg: a hányódások közepette hihetetlen kitartással tanult tovább. Megkísérlette a visszatérést is hazájába, de, bár az idők nagyon megváltoztak, bár Bonifác már a sírban nyugodott, Dante számára nem volt kegyelem. Tudományával, magas doktrínájával igyekezett kivívni a visszatérés jogát, s igazolni magát a világ előtt. E célból kezdte el írni a Conviviót, melynek ideje 1306 és 1308 közé tehető. Ez a mű, mely hatalmas alapon épült, töredék maradt. Vele együtt kezdett a De Vulgari Eloquentiá-ba, melynek írásával azonban lassan haladt, s amely végül szintén töredék maradt. Ezután a Malaspinák voltak pártfogói, akik tisztes küldetéseket bíztak reá. Dante mindenkor a legnagyobb hálával emlékezett meg róluk. Közben azonban újra végzetes, messze kiható események tornyosodtak föléje VII. Henrik Itáliába jövetelével kapcsolatban. VII. Henrik jövetele Dante életének egyik legfontosabb momentuma, olyan fontos, hogy vele nemcsak a Convivio s a De vulgari eloquentia félbeszakítása függ össze, hanem jelentékeny hatása van élete főművének, a Commediának megalkotásában. Henrik luxemburgi gróf 1308-ban választatott meg római királlyá, mégpedig a pápa akaratából, aki e címmel együttjáró akciók végrehajtására ösztökélte, természetesen önnön érdekei céljából: az új monarchának el kell ismernie a pápa szupremáciáját, békét s rendet teremtenie a népek között, kereszteshadjáratot viselnie a szent sír érdekében. A római császárság s a velejáró jogok és kötelességek azonban ebben az időben már megvalósíthatatlan, idejét múlt illúzió volt. Olaszországban számtalanan voltak azok, akik Henrik jövetelét úgy várták, mint a Messiásét, nevezetesen a száműzöttek, közöttük Dante maga is. 1310-ben Henrik csakugyan elindul Itáliába, hogy azokat a városokat, melyek fönnhatóságát nem ismerték el, fegyverrel vegye meg, s magát Rómában a pápa által megkoronáztassa. Ugyanekkor Dante nyilván Párizsban tartózkodott, legalább Boccaccio szerint, akinek ez az adata, úgy látszik, hitelt érdemel. Henrik jövetelének hírére azonban Dante is megtért Olaszországba. Leírhatatlan az a lelkesedés és vallásos áhítat, mellyel a félsziget lakóinak egy része fogadta az új uralkodót. Dante is kiontja lelkét egy episztolában, melynek hangja egészen biblikus és profetikus. Milánóig, 220