Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.

A szerző életében megjelent írások

tartozik, elveszti vele szemben minden szabadságát és önállóságát, és nem egyéb, mint annak az illusztrálása, hogy a fajta, mint a jóban, úgy a rosszban, mint a pozitívumban, úgy a negatívumban, mint a logikában, úgy a logikátlanságban, mint az alkotásban, úgy a tehetetlenségben is sajátosan megnyilatkozik - és annak mértéke, hogy a fajta, melyhez tartozik, milyen fokot ért el a fajtáknak az abszurdum terén való versenyében. A pályázók tehát egyénileg éppolyan kevéssé felelősek a pályamunkákért, mint a zsűritagok a díjak kiosztásáért, vagy a sokszor keményen kritizált pályázati feltételek megformulázásáért. Amint valaki részt vesz az ilyen pályázaton, és amint valaki elvállalja a zsűritagságot, akkor nem tehet másként, mint ahogy eddig még minden pályázó és zsűritag tett, és ezután is tenni fog mindig: az egyéni árnyalatok, a több vagy kevesebb lelkiismeretesség, felelősségérzet stb. itt nem vehetők tekintetbe. Az egyén helyett az egész társadalom dolgozik bennük. Amikor a társadalom összead két vagy három milliót, hogy azért ilyen vagy olyan emlékművet szállítsanak neki, akkor vállalkozónak is kell akadnia az ilyen szállításra, és olyannak is, aki azt a társadalom nevében, az ő ízlése szerint megbírálja. Amikor minden a fordított logika sorrendje szerint történik, amikor előbb van a kultusz-ideológia, azután valamely emlékmű felállításának kötelességként érzése, azután a város, esetleg a hely, ahova épüljön, azután a kor, melynek építészeti „szellemében" megoldódik a dolog akkor az eredménynek mindig és mindenütt ugyanannak kell lennie. Az egyén ezzel szemben tehetetlen. Olyan láncolattal áll szemben, helyesebben ő maga is egyik szeme ennek a láncolatnak, amely a logikai következtetés, a szillogizmus örök érvényével diadalmaskodik. És már igazán itt volna az ideje, hogy ennek a logikátlan logikának, ennek az alogosnak, az ész és a világ ezen negatív oldalának eljöjjön a maga Aristotelése, aki rendszerbe foglalja ezt az egész negatív világot, kimutassa, mint függ össze benne világnézet, faj, nemzet, politika, társadalom, emlékműpályázat, zsűri, az emlékművészet „fejlődésének" végtelensége, a pályázatok kiírásának végtelensége, a görög oszlopok számának végtelensége... itt és a kultúra egyéb terein. Mert ezek a pályázatok csak egyes jelenségei ugyanazon nagy közösségnek. De kitűnő kiindulásul szolgálhatnak az abszurdum logikájának elméleti kiépítéséhez úgy a pályaművekkel, mint a pályázók hozzájuk fűzött magyarázataival. Ezek a magyarázatok megbecsülhetetlen adattá válhatnak a filozófus és a szociológus kezében. Nem egyéni esetekről és nem az egyéniség kérdéséről van hát szó, hanem filozófiai, világnézeti, logikai, etikai, társadalomtudományi és politikai kérdésről, a jelen egész szellemi struktúrájáról. Nem művészi eseményekről és művészi kérdésekről, mert ezeknek a pályaműveknek mindenhez van közük, csak a szobrászathoz és építészethez nem, mint művészethez. Dokumentumai annak a világnak, melynek elméletét a filozófia eddig elhanyagolta, a nonsens világának; és ha belőlük az új Aristotelés megcsinálta a logikáját, akkor remélhetőleg eljön az új metafizikus, aki a szubsztanciáját, és az új vallásalapító, aki az istenét fogja kinyilatkoztatni ennek a világnak. 203