Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.
A szerző életében megjelent írások
mintha most, a kritika után, a szokásos elismeréssel akarnám az objektivitás mérlegét helyrebillenteni. Amit mondtam, nem vádbeszéd és nem szorul védbeszédre ellensúlyul. Elvi kérdések megoldásáról van szó, nem igazságszolgáltatásról. E kérdéseket egészítsék ki a képek, amelyeket nem írhatok le külön-külön. Szóvá tehetném a nehézségeket, amelyek támadnak abból, ha a művészet a mi kultúránk és vallásunk világától oly távol eső művészethez és kultúrához fordul stílusért és motívumokért, amilyen az egyiptomi. Erről sokat lehetne vitatkozni; - közben eszembe jutnak távol franciaföldi gótikus katedrálisok hatalmas, erős angyalai, melyekről elhiszem, hogy trombitájuk szavával fölébresztik az örök álmát alvót, és robusztus szárnyaikkal a végtelenséget szelik. Ha egyszer jelentékeny modern művészt a gótikus szobrászat szellemének igazi, mély megértése fog inspirálni! - Elmondhatnám, hogy a beuroniak mily szép iparművészeti tárgyakat készítenek, melyekre geometriai kánonjuk inkább alkalmazható. Beszélhetnék a montecassinói kriptában használt nagyszerű anyagokról, a különböző márványokról, a vörös és szürke gránitról, az ércekről; mozaik- és bronz-technikájukról, és kifogásolhatnám olyik márványmunkán az anyaggal való közvetlen érintkezés hiányát, a művész ihletett keze helyett a lelketlen, vásárian dolgozó kőfaragó kezenyomát. Beszélhetnék az igazi, szerzetesi odaadásról és buzgalomról, erről az ősi bencéserényről, mely már annyi nagyszerű dologgal ajándékozta meg a kultúrát. Följegyezhetném - de íme, letelt a nap, vendég vagyok, és alkalmazkodnom kell a ház szabályaihoz, s meg kell jelennem a refektóriumban az estebéden. A rengeteg boltíves teremben negyven szerzetes áll a fal mentén körülfutó padok előtt és imáját mondja. Magam vagyok köztük idegen, világi. Azután silencium, egyikük a renaissance pulpituson fölolvas a nagy Clairvaux-i Szent Bernát életéből. A vacsora egyszerű, de kitűnő. Ugyanaz az öles szerzetes hordja körül az óriási leveses edényt, aki a délutáni előadáson Szent Benedek szerepét énekelte. Még fülembe csöng gyönyörű, férfias baritonja s a gregoriánus ének soha meg nem unható dallama. Vacsora után kint sétálunk - az est langyos, s a csillagok oly közel látszanak - és beszélgetünk. Bramante árkádjai fölött járunk, e remek szcenáriumon ég s föld között. Mennyire itthon van itt az ember! mintha mindig itt lett volna. Csak sejteni lehet az íveket, de ugyanazt a hatást teszik rám, mint nappal: Kiemelnek az életem pillanatnyiságából és valami ideális, örök talajra állítanak. Megleltem, amiért ide föltörtettem nyugtalan gondolatom előre röpítve. Fejemből nem mennek ki a fogadalmi formula örvénylőén mélységes szavai: et non confundas me ab expectatione mea. 3 7 Holnap le kell szállnom a városba e Sion hegyéről, törvényhozó Szent Benedek hegyéről. DONATELLO PROBLÉMÁJA Ami a művészetben pozitív, befejezett, harmonikus, nem szorul történelmi magyarázatra. Benne a tökéletesség magától értetődő. Minden egyéb - ami befejezetlen, töredékes, felemás - nem önmagától értetődő, nem következik logikusan a művészet ideájából, hanem önmagán kívül eső tényezők figyelembevételét teszi szükségessé. Az ötödik század görög szobrászaténak lényegéhez nem segít közelebb az 184
