Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások II.

A szerző életében megjelent írások

és ekkor tesz szert az akt formáinak ama pozitív ismeretére, arra a szuverén, alapos tudásra, mely aztán lehetővé tette, hogy egyszerre nagyobb nehézségek nélkül tudta magát kifejezni a plasztika formanyelvében. Mikor még nagy komolysággal és mindennek végére járással rajzolgatta az aktokat, nem is sejtette, hogy ezzel már mennyire egyengette az útját a plasztika felé; azt hitte, hogy megtanul és megtanult rajzolni, jól rajzolni. Rajzolni! - nagy szó, sokat jelent, a régiek a szobrászatot is (mint az építészetet és piktúrát) így hívták: arte del disegno.

3 Ennek a fontos esztendőnek őszén, amely rajzstúdiumainak mintegy a betetőzését jelentette, amelyben már kész tudással ülhetett vászna elé, jött rá, hogy - a piktúra tulajdonképpen nem az ő világa. De még csak negatív eredményhez érkezett, csak azt tudta, hogy mi nem felel meg neki egészen - hogy mi lesz, nem sokat kérdezte. Érezte, hogy a megoldás előbb-utóbb elkövetkezik. Addig is rajzolt tovább. Végül, 1898 nyarán kezdett el mintázni. Ami külső körülmény hathatott ennek az elhatározásnak megfogamzására, elenyészően csekély ahhoz, hogy ekkor már ellenállhatlan erővel kívánta meg a szobrászati tevékenységet. Kezdetben Hermann Hahnt

4 kérte föl korrektúrára, aki mindössze néhányszor, legföljebb ha tízszer korrigált neki. Hamar rájött, hogy Hahnra sincs szüksége. Fejeket mintázott, a maga módja szerint, egészen egyedül, nem törődve senkivel. De az akt-rajzolást ekkor sem hanyagolta el. A következő év tavasza már határozottan a szobrászi pálya tavasza; sokat mintáz, többek közt egy gyermekfejet és különböző kis figurákat, inkább iparművészeti dolgokat. Ebben az időben különben még színes litográfiákat is csinált, melyekkel szép sikert aratott. Ettől kezdve Kalmár Elzát már mint szobrászt ismeri és becsüli a publikum. A mondott esztendőben még két, az első szobrászi időszakjára jellemző plasztikus munkát csinál, az egyik: ülő atléta íjjal, a másik: férfi és női akt, amely Budapesten is ki volt állítva és nem csekély figyelmet keltett. 1900-ban Párizsba megy, nagyon rövid időre ugyan, de a hatalmas Rodin-kiállításnak hatását nem kerülheti el, úgyhogy mikor Párizst elhagyva Firenzében telepszik meg, egy kisebb női aktjában, melyet Vágy címen alighanem mindenki ismer, kifejezést is ad a nagy franciától kapott impressziójának; ez talán az egyetlen dolga, melyben közvetlen külső hatásra lehet utalni; súlyos tévedés volna azonban a hatás szót utánzásnak minősíteni; ellenkezőleg, legföljebb a Rodin-szobrok hangulatából van egy kis nüánsz ebben a figurában, amely egyébként, különösen a formák fölfogásában és előadásában Kalmáron kívül senkire se emlékeztet. Párizsnál és a Rodin-kiállításnál sokkal fontosabb volt ránézve Firenze. Firenze, ahova rejtelmes módon vonzotta őt a stílusok nyugalma, egyszerűsége. Szimpátiája a korai renaissance dolgok felé fordult, anélkül, hogy beléjük ásta volna magát. Érdeklődött irántuk, szerette őket, de a függetlenségét megőrizte. Hathónapos firenzei tartózkodás után, melynek legfontosabb eredménye egy maga faragta lapos homokkő-relief, Budapestre megy, ahol több művét kiállítja a Műcsarnokban, továbbá megszakítás nélkül dolgozik, leginkább kis bronzokat csinál és iparművészeti dolgokkal próbálkozik, többek közt ekkor formálja a híres ökörfejes vázát. 1902 tavaszáig marad Pesten, innen visszatér Firenzébe, ahol az Anyaság című homokkőreliefet s azt a márvány női aktot faragja, mely jelenleg a Szépművészeti Múzeum egyik dísze. Pestről Bécsbe, Bécsben Isadora Duncan

5 látása kisbronzokra inspirál11