Fülep Lajos: Egybegyűjtött írások I.
Nyomtatásban megjelent írások
262 SIRALOMHÁZBAN Színmű egy felvonásban. Irta: Szemere György. A Nemzeti Színházban először adták március 31 -én Szemere György megrázó erejű kis parasztdrámája, mellyel a Thália Társaság az idén egyik legszebb sikerét aratta, gyönyörű művészi esemény színhelyévé avatta a napokban a Nemzeti Színházat. A színpadon egy vérbeli magyar drámaírónak igazságokkal és megfigyelésekkel teli darabját játszotta el négy színész — köztük kettő istenáldotta nagy talentum —, a nézőteret pedig meghatott, feszülten figyelő, áhítatos közönség töltötte meg. Akik mindkét előadást látták, a Tháliáét és a Nemzeti Színházét, ritka művészi érdekességű összehasonlítást tehettek; a főszerepet, a Karácsonyi Jóska alakját ott Kürti József, itt Pethes teljesen különbözően fogta fel és játszotta meg. Mind a két alakítás remeke volt az egyéni átgondolásnak és kifejtésnek, a pszichológiai fejlődés egyéni fölépítésének. Kürti Józsefé, a fiatalabbik színészé plasztikusabb volt; Meunier, ha magyar lett volna, a magyar parasztot olyan érzéssel mintázta volna meg, mint amilyen érzések Kürtit vezethették; Pethes piktoribb volt, illetve grafikusabb, csupa egyszerűség, csupa szintézis, tiszta, kész vonalak, maga a kiforrottság, az öntudat; Millet, ha magyar lett volna, ilyenformán fogta volna fel a magyar paraszt rajzát, mint Pethes. (A hasonlatért, hiába, idegenbe kell mennünk.) Egy hangba vagy egy mozdulatba — egy vonalba vagy foltba — foglalta össze tömérdek remegését annak az energiának, mely itt a paraszt alakjában tragédiát játszott. Csak a lélek mélyéig átérzett szimbólum tud ilyen szuggesztív erővel hatni, mint ennek a színésznek a naturalizmusból kiolvasztott, desztüált, hajszálig biztos és tiszta érzés- és formavilága. Az Angelus 1 hangulatából és színeiből lebegett valami az ő magyar parasztja körül. És ebből a hangulatból sugárzik ki a fölény: a Miilet és Meunier közt való különbség. A készség, a befejezettség, a tökély. A fogházőrmester szerepében Gabányi olyan volt, mint egy zöld patinás, ritka értékű ércszobor; az a kis csorba, ami rajta volt, legfeljebb kedvesebbé, meghatóbbá tette. Anélkül ijesztő lett volna ez a tökéletesség, melyben ennek a nagy színésznek minden szava és mozdulata összeforrott. Az az átfejlődés, ahogy a katonaviselt, spleenes,bitangokhoz szokott, fásult emberből átvedlett a csupa szív és lelki melegség emberévé, egyike volt a legőszintébb és legszebb átéléseknek, amit magyar színpadon láttunk. Mihályfi meglepően jó, diszkrét és egyszerű volt. Hajdú kis szerepében ügyes.
